Olimpia 2016

Szocsi 2014: zárónapjához érkeztek a játékok – A napi program

"" 

Utóbbiban Svédország és a címvédő Kanada találkozik.

A tornán eddig valamivel az európai gárda játszott meggyőzőbben, ugyanakkor a kereteket tekintve az észak-amerikai csapat számít erősebbnek.

Mindkét együttes veretlenül jutott el a fináléig, de a kanadaiak egyszer, a – svédek által az elődöntőben legyőzött – finnek elleni csoportmeccsen csak hosszabbításban nyertek.

A svédek 1994 és 2006 után harmadszor győzhetnek, míg a kanadaiak kilencedszer.

""

A férfi 50 kilométert ezúttal szabadstílusban rendezik.

A játékok előtt a jelenlegi világkupaszezon alapján a norvégok számítottak esélyesnek, de eddig csalódást keltően szerepeltek, így elsősorban a Szocsiban kétszeres bajnok svájci Dario Cologna és a bombaformát mutató svéd versenyzők összecsapására lehet számítani.

A szocsi téli olimpia a – magyar idő szerint – 17 órakor kezdődő záróünnepséggel fejeződik majd be.

TÉLI OLIMPIA
A vasárnapi program:

Bob:
Férfi négyes 3. futam 10.30
FÉRFI NÉGYES 4. FUTAM 12.00

Jégkorong:
FÉRFIAK – DÖNTŐ: KANADA-SVÉDORSZÁG 13.00  

Sífutás:
FÉRFI TÖMEGRAJTOS, SZABADSTÍLUSÚ 50 KM 8.00

Záróünnepség 17.00