Olimpia 2016

Szocsi 2014: megvan az első hazai diadal

""

Bő egy órával a verseny vége előtt a Jevgenyij Pljuscsenko vezette oroszok behozhatatlan előnyre tettek szert, s már a második helyen álló kanadaiaktól és a harmadik amerikaiaktól sem vehetik el az ezüst-, illetve bronzérmet.

A csapatversenyben tíz nemzet küzdhet meg az aranyéremért úgy, hogy mind a négy számban – jégtánc, páros, férfi és női egyéni – egy-egy képviselője korcsolyázik, s a rövidprogramot követően a legjobb öt ország versenyzői mutathatják be a kűrjüket.