Olimpia 2016

Szocsi 2014: Heidum B-döntős 1500-on

""

Nem sok hiányzott a 25 éves Európa-bajnoki ezüstérmesnek, hogy a legjobb kettő közé kerüljön, amivel tagja lehetett volna a bírói továbbjuttatás miatt végül hétfős finálénak, de csak harmadikként ért célba elődöntőjében, így kisdöntős lett, azaz a 8-13. helyért harcolhat.

A magyar versenyző megoldható futamba került, ugyanis sem dél-koreai, sem kínai, sem kanadai riválisa nem volt. Heidum annyira szeretett volna jól rajtolni, hogy elsőre kiugrott, így másodikra nem kockáztatott, aminek az lett az eredménye, hogy az első kanyarra csak negyedikként fordult rá, de utána azonnal a harmadik helyre jött fel, majd egy gyors ritmusváltással, mindkét előtte lévő riválisát körbekorcsolyázva máris az élen haladt kilenc körrel a futam vége előtt.

Azonban nemcsak Heidum akart a biztonságot jelentő első helyen haladni, így a sokszoros olimpiai és világbajnoki ezüst- és bronzérmes, emellett 17-szeres Európa-bajnok olasz Arianna Fontana kigyorsítva bevágott elé. Ezt követően körökön át nem változott a sorrend, Fontana mögött ennek a számnak az Eb-ezüst- és aranyérmese tempózott Heidum és a holland Jorien Ter Mors személyében, az egyetlen izgalmat az okozta, hogy a negyedik helyen haladó japán gyorskorcsolyázó elesett. A nagy trió békés korcsolyázását Ter Mors törte meg, mert az egyik egyenesben belülről megelőzte Heidumot, aki a hajrára elfáradt és leszakadt a vezető duótól, így harmadikként ért célba.

A jelenlegi legjobb magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó nem akart nyilatkozni a B döntő előtt.