Szoboszlai: nem fogok hazudni, beadás volt

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya azt is elárulta, hogy nem feltett kézzel utaztak a Brighton otthonába, de mégsem sikerült a győzelem.
A Premier League-ben már bajnok Liverpool magyar középpályása, Szoboszlai Dominik elismerte, hogy a Brighton & Hove Albion megérdemelten győzött 3–2-re a hétfő esti bajnokin. Bár a Vörösök számára már tét nélküli volt az összecsapás, Szoboszlai hangsúlyozta: nem feltartott kézzel utaztak az Amex Stadiumba.
„Nem mondhatom, hogy nagyon szomorúak vagyunk, de nem azért jöttünk, hogy kikapjunk” – nyilatkozta a magyar középpályás a klub hivatalos oldalának.
„Az első 70 percben mindent megtettünk, hogy nyerjünk, de a Brighton kemény ellenfél volt, és megérdemelten nyertek.
Úgy tűnt, ők jobban akarták.
A találkozón Harvey Elliott korán vezetést szerzett a vendégeknek, majd Yasin Ayari egyenlített, mielőtt Szoboszlai az első félidő hosszabbításában ismét előnyhöz juttatta a Liverpoolt – saját bevallása szerint egy beadást szánt a gólnak titulált labdából:
„Nem fogok hazudni, beadás volt. De örülök, hogy bement, és segíthettem a csapatot.”
Szoboszlai csodagólt lőtt, ám a gólöröme talán még ennél is izgalmasabb!
A második félidőben azonban a Brighton két cserejátékosa, Kaoru Mitoma és Jack Hinshelwood megfordította az állást.
Szoboszlai a vereség ellenére izgatottan várja a szezonzáró hazai meccset a hétvégén:
„Most egy hetünk van edzeni, és még 90 percet játszani. Azt szeretnénk, hogy a szurkolók lássák: még mindig mindent beleadunk. Aztán jön a trófeaátadás – mindenki álma valóra válik.”
A magyar válogatott játékos külön kiemelte a csapat hozzáállását az Arsenal ellen, és megígérte, hogy a Crystal Palace elleni utolsó bajnokin is ugyanezt a mentalitást fogják képviselni.
3 of us ❤️ pic.twitter.com/qjM6is43We
— Dominik Szoboszlai (@_SZD10) May 19, 2025