Bajnokok Ligája

„Elvégeztem a házi feladatot!” – Szoboszlai a trükkös szabadrúgásgóljáról

Kép forrása: Justin Setterfield/Getty Images

A Liverpool magyar középpályása előre tudta, hogyan fog dönteni, ha csapata javára ítélnek a tizenhatos előterében.

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, a Premier League címvédője 3-0-s sikert aratott a Marseille vendégeként szerda este a BL-ben.

A mérkőzés első gólját Szoboszlai Dominik szerezte. Honfitársunk a szünet előtt pimasz szabadrúgással mattolta Rullit: a Pool nyolcasa Ronaldinhót idézve a felugró sorfal alatt gurított a hazai kapuba.

Pimasz! – Videón Szoboszlai szabadrúgásgólja a BL-ben

A magyar középpályás a mérkőzés után elárulta, nem puszta improvizációról volt szó.

„Megcsináltam a házi feladatomat. Azt mondták, ha senki nem fekszik le a sorfal mögé, próbáljam meg alatta ellőni – és ezt tettem” – nyilatkozta.

Szoboszlai mellett tehát a Pool rögzített szituációs edzője is pacsit érdemel Arne Slottól.

A magyar futballistát több portál is elismerte a lefújást követően: az UEFA és a Liverpool-szurkolók is a mérkőzés legjobbjának választották.

A találat megnyitotta az utat a Liverpool számára, amely végül magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott a Stade Vélodrome-ban.

Szoboszlai gólja egyben különleges mérföldkő is: Trent Alexander-Arnold óta ő az első liverpooli játékos, aki egy idényen belül többször is betalált szabadrúgásból.

Sikerélve a Mersey-parti együttes megágyazott a legjobb nyolcas helyezésének. Arne Slot csapata a negyedik helyről várja a zárófordulót, ahol az azeri Qarabagot fogadják.

Bajnokok Ligája – Megannyi kérdőjel maradt az utolsó alapszakasz-fordulóra