Szoboszlai kijelentette: Nem adom oda csak úgy a helyem

Szoboszlai Dominik tisztában van vele, hogy nő a verseny a Liverpoolnál Florian Wirtz közelgő érkezésével, de a magyar válogatott középpályás hangsúlyozta, hogy „nem adja fel olyan könnyen a helyét”.
Szoboszlai Dominik a Liverpool csapatának húzóembere volt a 2024/25-ös szezon során. Mindig feltűnt a hiánya, amikor nem volt a kezdőben.
Nem az a robusztus középpályás-gólszerző, akire a Liverpool szurkolói számítottak. A labda nélküli munkája miatt viszont értékes tagja a középpályának – olvasható a This is Anfield hasábjain.
Wirtz érkezése azonban spekulációkat szült arról, hogy veszélybe kerülhet a helye, még akkor is, hogy Slot a szezon végén átalakította a szerepkörét.
A Liverpool a nagy átigazolására fókuszálva egy évadzáró esemény során feltette a kérdést Szoboszlainak, hogy Wirtz érkezése megnehezítheti-e a kezdőcsapatba kerülését?
A magyar játékos határozott választ adott, az oghuncrew közvetítésében: „Ha azt mondjátok, hogy nehezebb lesz a helyzetem, akkor várjuk meg a felkészülési időszak végét. Lehet, hogy igazatok van, de nem adom fel ilyen könnyen a helyem, és szerintem ő is tudja, hogy egy Premier League-győztes csapatba bekerülni kemény munka.”
Szoboszlai on if he is “afraid” of Wirtz’ arrival: “No, No. Of course, if they buy a player for €150 million, it’s likely that they won’t keep him on the bench, but then we have to find the opportunity for the two of us to play together.” [Oghun Crew via @thisisanfield] pic.twitter.com/KZOnxInwCD
— Anfield Edition | æ (@AnfieldEdition) June 18, 2025
Amikor arról kérdezték Szoboszlait, hogy tart-e Wirtztől, így válaszolt: „Nem, egyáltalán nem.”
„Persze, ha 150 millió euróért vesznek egy játékost, akkor valószínűleg nem fogják a padon tartani. De aztán meg kell találnunk a lehetőséget, hogy ketten együtt játszhassunk” – tette hozzá Dominik.
Ez egy határozott válasz, ami várható is volt Szoboszlaitól, aki tisztában van vele, hogy neki és Wirtznek is van helye a Liverpool kezdőjében.
Számos opció van, például Szoboszlai mélyebbre húzódhat egy 8-as pozícióba, ahogy a szezon végén láthattuk. Vagy akár dupla tízes szerepkörben is játszhat, amit Slot a Manchester City ellen kiválóan alkalmazott.
NEW: Dominik Szoboszlai says he won’t “give up my place that easily” to Florian Wirtz https://t.co/1CRGF9uChV
— This Is Anfield (@thisisanfield) June 18, 2025
Wirtz érkezése nagyobb sokoldalúságot és kiszámíthatatlanságot ad a Liverpoolnak, ami lehetővé teszi a játékosok pihentetését. Mindeközben pedig Slot bízik a rotációs lehetőségekben. Nem beszélve arról az új versenyről, ami tavaly nyáron hiányzott a keretből.