
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne el a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Szoboszlai nem kertelt, amikor az várható eredményről kérdezték.
Azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen, de szerintem mindenki”
Jelentette ki a Telkiben tartott hétfői sajtótájékoztatón a Liverpool sztárja. Aki különösen várja ezt az összecsapást, mert gyerekkora óta Cristiano Ronaldo a példaképe, akivel először találkozhat a pályán.
A 24 éves futballista azt is felidézte, hogy napra pontosan 16 éve éppen a portugálok ellen játékoskísérő volt. Mint hozzátette, mai napig tisztán emlékszik az akkori érzéseire.
„Az elvárás az, hogy mindenki tegye ki a szívét, lelkét, mert akkor az eredménytől függetlenül felemelt fejjel jöhetünk le a pályáról. A cél vagy álom pedig kijutni a világbajnokságra, de legalább elérni a pótselejtezőt. Minőségben Portugália előttünk jár, de harcolni, futni és küzdeni kell ameddig csak bírunk” – fogalmazta meg az elvárásait Szoboszlai. Aki azt is elárulta, noha sok poszton bevetették már a klubjaiban és a válogatottban, a középpályán szeret a leginkább játszani.
„A középpályán érzem magam komfortosan, de ott játszom, ahova raknak. Ha a főnök úgy dönt, akkor leülünk és megbeszéljük”.
Az írországi 2-2-es döntetlen kapcsán kifejtette, most már kár a bíróval és a hibáival foglalkozni. Mert hiába idegeskednek ezen, akkor se lesz más az eredmény.
„Sallai Roland pótlása nehéz lesz, mert meghatározó játékosról van szó, de majd a főnök eldönti ki szerepelhet a helyén. Egy biztos, aki itt van, mindenki arra vár, hogy megkapja a lehetőséget és éljen vele” – mondta a Szoboszlai a Galatasaray futballistájáról, aki dublini piros lapja miatt eltiltott lesz.
„A regenerációban mindig a második nap a legnehezebb a meccs után. Az éjszakát kint töltöttük Dublinban, így volt idő aludni és pihenni, szóval készen állunk majd az összecsapásra”.
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi mérkőzésen.
„Nekünk az a feladatunk, hogy koncentráltak maradjunk és magunkra összpontosítsunk. Hatalmas közönség lesz, sok gyerekkel a lelátókon. Remélem, a végén is tudnak majd mosolyogni. Még ha a világ egyik legerősebb csapata is lesz az ellenfelünk” – mondta a Telkiben tartott sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető.
„Nagyon örülnék, ha jó eredményt érnénk el, ha pontokat szereznénk. Tudom, hogy rengeteg nehézséggel állunk szemben. De meg kell próbálni nyerni, vagy minimum egy döntetlent elérni. A legfontosabb, hogy a játékosok kihajtsák magukat a pályán. Ha egy futballistának nincs az egekben a motivációja, amikor lehetősége nyílik olyan csapattal játszani, amely tele van világklasszisokkal és egy olyan legenda van benne, mint Cristiano Ronaldo, akkor rossz munkát választott”.
Rossi kifejtette, hogy amíg Portugália bárkit pályára küld a keretéből, az semmiféle változást nem okoz minőségben, addig a magyarok nem rendelkeznek ilyen játékosállománnyal.
„Az egész országot képviseljük, ezért fontos, hogy emelt fővel jöhessünk le a pályára. Akár nyerünk, akár kikapunk. A reményt nem szabad elveszíteni, Mert a futballban bármi megtörténhet. Még ha az valószínűbb is, hogy Portugália ellen kikapunk” – mondta a Rossi.
Rossi szerint noha a közönség optimistább a kijutási esélyeket illetően, szerinte ugyanakkor nem jobb a helyzet, mint a korábbi években.
Azt viszont hangsúlyozta, a nemzeti együttes rendkívül fontos pontot szerzett Írországban. Amit ahhoz hasonlított, mint amikor az előző Európa-bajnoki selejtezősorozatban a magyarok értékes 0-0-s döntetlent értek el Montenegróban.
A magyar-portugál mérkőzés kedden 20.45-kor kezdődik a telt házas Puskás Arénában.
A 12 csoportból az első helyezettek kijutnak az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő világbajnokságra, amelyen először szerepel majd 48 csapat. A második helyezettek a jövő márciusi pótselejtezőn küzdhetnek tovább a vb-részvételért.