Magyar foci

Szoboszlai is üzent a horrorsérülést szenvedő barátjának

Kép forrása: Facebook / PMFC

A Liverpool magyar középpályása Instagram-sztoriban kívánt jobbulást korábbi csapattársának és cimborájának.

Tóth Zoltán, a PMFC játékosa a Főnix FC ellen 4-1-re megnyert NB III-as bajnokin szenvedett súlyos sérülést.

Szoboszlai Dominik korábban már jelezte, ritkán néz focimérkőzéseket. Kivételt élveznek a „haverjai” meccsei.

Ilyen Tóth is, akivel még az MTK-ban, valamint a Főnix-Gold FC-ben is együtt rúgták a bőrt anno. Innen ered a közeli viszonyuk.

A labdarúgó idén az NB III. Dél-Nyugati csoportjában vitézkedő, feljutásra is aspiráns PMFC gárdáját erősíti, a tegnapi (vasárnap – a szerk.) mérkőzés 30. percében pedig gólt is szerzett.

Sajnos a találkozó azonban nem úgy fejeződött be, ahogyan azt várta. Csapata ugyan 4-1-re nyerni tudott, Tóth Zoltán szezonja azonban véget ért, hiszen a játékos Achilles-ín szakadást szenvedett.

Özönlöttek a jobbulást kívánó üzenetek, amiket Tóth az Instagram-fiókján is megosztott történeteiben. Így tett Szoboszlai is, aki a Tóth gólja előtt készült pillanatképpel üzent barátjának.

    https://www.instagram.com/stories/szoboszlaidominik/

Tóth Zoltán Mohács Város Kórházának betegágyáról köszönte meg az aggódást:

„Köszönöm mindenkinek a rengeteg üzenetet, ígérem, hogy erősebben térek vissza!” – írta.

A PMFC az osztályozót jelentő harmadik helyről várja a folytatást, négy pontra az első Nagykanizsa mögött.

Aczél Zoltán együttese a következő fordulóban a Ferencváros második számú csapatával játszik.