Nemzetközi labdarúgás

Szoboszlai előkelő helyen szerepel a világ legnagyobb tehetségei között

Az Eurosport Italy összegyűjtötte és rangsorolta a világ legtehetségesebb fiatal játékosait, akik között ott van a magyar foci legnagyobb reménysége, Szoboszlai Dominik is – méghozzá előkelő helyen.

Újabb sikert ért el a magyar futball jelenének legnagyobb ígérete, ugyanis Szoboszlai Dominik a világ 8. legtehetségesebb labdarúgója. A listán egyébként kizárólag 2000. január elseje után született labdarúgók szerepelnek.

Erling Braut Haaland és Takumi Minamino után szinte biztos, hogy a magyar középpályás lesz a következő játékos, akit komoly összegért fog értékesíteni az RB Salzburg.

Szoboszlai a hírek szerint a nyáron akár 25 millió fontért válthat klubot, ami viszont meglehetősen olcsónak számít egy olyan tehetséges labdarúgóért, mint ő.

A Daily Mail információi szerint a Liverpool is érdeklődik Szoboszlai iránt.

A 19 éves középpályás tavaly mutatkozott be a magyar válogatottban, melyben azonnal alapemberré vált, eddig nyolc találkozón egyszer volt eredményes.

A toplista élén egyébként 3 olyan fiatal labdarúgót találni, akik már most sztárnak számítanak.

Íme, a világ legnagyobb tehetségei:

10. Rodrygo (Real Madrid)
9. Sandro Tonali (Brescia)
8. Szoboszlai Dominik (RB Salzburg)
7. Dejan Kulusevski (Parma, a Juventustól kölcsönben)
6. Ferran Torres (Valencia)
5. Alphonso Davies (Bayern München)
4. Ansu Fati (Barcelona)
3. Vinicius Junior (Real Madrid)
2. Erling Braut Haaland (Borussia Dortmund)
1. Jadon Sancho (Borussia Dortmund)

Forrás: eurosport.com

Kép: Chris Bauer/SEPA.Media /Getty Images