Szoboszlai: „Akik azt kívánják, hogy ne legyünk ott a vb-n, azok nem lesznek boldogok”

Szoboszlai Dominik az elvesztett magyar-török párharc után értékelte a válogatott jelenét, de már előre is tekintett.
Szoboszlai Dominik arról beszélt a találkozó után az újságíróknak, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a szünetben akár 3-0-ra is vezethetett volna, de a szerencse most nem állt mellé a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozón.
Az első félidőben a csapatnak több olyan helyzete is volt, amelyekkel – ha bemennek – akár 3-0-ra vezethetett volna a gárda. De mégis a törököknél volt az előny a szünet előtt.
„De úgy gondolom, a szerencséért tenni kell. Az elmúlt években megcsináltuk, tettünk érte, felénk fordult. Most kicsit össze kell kapnia magát a társaságnak, mindenkinek, saját magamat is beleértve és kitalálni nyárra egy olyan „bármit”, ami előrevisz minket és a vb-selejtezőkön segíteni fog” – mondta Szoboszlai azt hangsúlyozva, hogy olyan játékosokra van szükség, akik negyven év után a világbajnokságon szeretnének szerepelni.
A törökök elleni két meccs legfontosabb tanulsága Szoboszlai számára az, hogy „vissza kell térni ahhoz, amiben a legjobbak vagyunk”.
„Hogy ez mi, azt pontosan nem tudom megfogalmazni, de stabilitásra van szüksége a csapatnak. Hogy mindenki tudja, mi a feladata, hogy küzdjünk minden labdáért és a párharcokból ne vesztesként jöjjünk ki. És akkor a szerencse is mellénk fog állni” – fogalmazott.
Szoboszlai szerint jó meccseket játszott a Nemzetek Ligája A divíziójában a magyar válogatott.
„Két szezont játszottunk itt, most kiestünk a B-be. De szerintem azt sem gondolta bárki, hogy az első év után bennmaradunk. Azok az emberek, akik azt kívánják, hogy B-ben szerepeljünk, most boldogok. De akkor nem lesznek azok, ha visszajutunk.”
Vagy akik azt kívánják, hogy ne legyünk ott a vb-n, azok sem lesznek boldogok”
Jelentette ki hozzátéve, hogy számára azok voltak az emlékezetes mérkőzések, amelyeken boldoggá tudták tenni azokat a szurkolókat, akik minden mérkőzésen mögöttük állnak.
A csapatkapitány gratulált a két újoncnak, Dárdai Bencének és Tóth Alexnek, akik közül utóbbi úgy fogalmazott: felemás érzései vannak a debütálásával kapcsolatban.
„Felemás érzéseim vannak, hiszen nem sikerült bennmaradunk az A divízióban. Örültem, hogy pályára léphettem, de az volt a cél, hogy megfordítsuk a meccset, ez sajnos nem sikerült” – mondta az FTC fiatal középpályása.
Szoboszlai a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányaként jövőre tehát a B divízióban szerepel. De előtte szeptembertől a világbajnoki szereplésért küzd majd. Portugália, Írország és Örményország ellen.