Az olimpiai bajnok magyar férfi váltó ezüstérmes lett vasárnap a rövidpályás-gyorskorcsolyázók világbajnokságán a hollandiai Dordrechtben.

Az 5000 méteres fináléban Burján Csaba elesett, így esély sem volt a staféta győzelmére, a második hely is az oroszok kizárásával lett meg a hollandok mögött.

A magyarok minden idők legeredményesebb szereplésével, hat éremmel, köztük három arannyal zárták a vb-t: Liu Shaoang 500 méteren és összetettben diadalmaskodott és 1000 méteren ezüstérmesként zárt, míg bátyja, Liu Shaolin Sándor az 1000 méter aranyérme mellé összetettben második lett.

 

Borítókép: Joosep Martinson – International Skating Union/International Skating Union via Getty Images

Sport365.hu – Újabb magyar arany: Liu Shaoang az első magyar összetett világbajnok

A Ferencváros 22 éves versenyzője Magyarország első összetett világbajnoki címét szerezte meg, a mostani vb-n pedig másodszor diadalmaskodott a szombati 500 méteres első helye után. A 3000 méteres szuperdöntő úgy indult, hogy hárman kilőttek a rajtnál, így Liu Shaolin mellett a holland Itzhak de Laat és a francia Sebastien Lepape körelőnybe került, sőt, utóbbi még tovább ment, így másodszor is utolérte a főmezőnyt.