Forma-1 / Motorsport

Színesebbek lesznek az F1-es gumik

""

Alapvetően nem változtatta meg a gumik jelzésének színösszeállítását az olasz abroncsgyártó, csupán a már meglévő színeket teszik élesebbé, illetve nagyobbá a rajtuk lévő feliratokat. Ezt ma jelentette be a Pirelli, mely ezzel szeretné elérni, hogy a helyszínen szurkolók vagy a tévénézők és a futamokat közvetítő kommentátorok könnyebben felismerjék az egyes keverékű gumikat.

Továbbra is a piros jelöli majd szuperlágy, a sárga a lágy, fehér a közepes, az ezüst a kemény abroncsot, de a rajtuk lévő feliratok nagyobbak és élesebbek lesznek. Paul Hembery, a Pirelli motorsport részlegének igazgatója elárulta, hogy az új gumifestést azt követően alakították ki, hogy számtalan videós tesztet végeztek a megkülönböztető jelzések tökéletesítésekor, melyek alapján választották ki a legfeltűnőbbet.

""

A száraz pályára szánt abroncsok mellett az esőgumik is változnak némileg, a P-Zero felirat helyett ugyanis az intermediate- és esőgumikra a Cinturato brand feliratot olvashatjuk majd, amellyel híressé vált a márka a Forma-1 kezdetén.

Mindezen felül pedig idéntől a gumik elhasználtságáról időnként információkat is kapunk majd a képernyőn.

Közben kiderült az is, hogy Vitalij Petrov a Pirelli tesztpilótája lett, ezt az orosz versenyző menedzsere, Oksana Kossatcheko hivatalosan is bejelentette. Így a Forma-1 első orosz pilótája az abroncsgyártóval dolgozik együtt a szezon előtt, az idényre pedig még elképzelhető az is, hogy a Catherhamnél vezetői ülést kap, hiresztelések szerint ugyanis folynak a tárgyalások a csapat és közte.