Küzdősportok

Szili: üzent a magyar ökölvívás, nincs lehetetlen!

A 38 éves, kőszegi születésű, Svájcban élő magyar ökölvívó, Szili István a Kis Máté elleni győzelmét követően már nem tervezett több mérkőzést, de jött egy lehetőség, amit nem utasíthatott vissza. És de jó, hogy nem akasztotta szögre a kesztyűt!

Március 26-án egy igazán nagy név ellen lépett szorítóba, aki nem más, mint a német Felix Sturm, az IBO nagyközépsúlyú eliminációs párharc pedig Dortmundban volt. Az egykori közép-, majd nagyközépsúlyú világelső Sturm adócsalás miatti börtönbüntetését követően tavaly decemberben tért vissza, azóta két győzelmet aratott, de Szilivel már ő sem bírt. A bírók közül Marco Morales (113:115) és Giulio Piras (111:116) Szilinek ítélte a meccset, míg Budai Ferenc (114:114) döntetlenre hozta ki a pontozást.

 A hatodik világbajnoki cím egyelőre csak álom marad Felix számára, aki pontozással kikapott Szili Istvántól. A dortmundi Westfalenhalle bő 4000 nézője valójában a korábbi világbajnok Sturm győzelmére számított, de a 43 éves ökölvívó nem tudta hozni korábbi formáját. Szili sokkal aktívabb volt, és a kemény kombinációival már az első menettől kezdve nyomás alá helyezte Sturmot. A harmadik menetben egy összefejelés következtében felrepedt és vérezni kezdett a szemöldöke. A német bunyós ugyan próbálkozott, de egyszer sem irányította a mérkőzést.

Szili István sikere azt jelenti, hogy a brit Lerone Richards ellen küzdhet a világbajnoki címért, azonban jelenleg a jól megérdemelt szabadságát tölti.
„Fáradt vagyok, így a három hónapos edzőtábor és a tizenkét menetes bokszmérkőzés után ez így kijött belőlem. Bár sokat pihenni nem tudtam a meccs óta, mert már hétfőn az edzőteremben kezdtem, edzést tartottam minden nap azóta. Igaz, most nem én rajtam van a hangsúly, hanem a srácaimon, akiknek a jövőhéten versenye lesz, és ott akarok lenni velük. Hétvégén elmegyünk a párommal és a kiskutyánkkal valahova a hegyekbe, ahol csak mi leszünk, majd akkor pihenünk.”

Félig meddig már szögre akasztotta a kesztyűt, és annyira köszönjük, hogy ez nem lett egy végleges döntés.
„Folyamatosan csörög a telefonom. Jönnek elismerések olyan emberektől is, akiktől igazából nem vártam, mert nem tartottuk már annyira a kapcsolatot. De voltak olyanoktól is üzenetek, akikkel régóta jóban vagyunk. Rengetegen gratuláltak, ami jól esik, de őszintén annak örülök a legjobban, hogy ezzel üzentünk a magyar ökölvívással, hogy nincs lehetetlen. Ha fejben el tudunk jutni egy olyan szintre, hogy igenis, mi ott vagyunk a világ legjobbjai között, mert megtettünk mindent a felkészülés során illetve az évek alatt a karrierünkben, akkor ez idővel kifizetődik. Persze vannak befolyásoló tényezők, sérülések, szerencse és még sorolhatnám, de legfőképpen magadnak kell elhinned.”

""
Fotó: Martin Rose/Getty Images

Szili minden tekintetben jobbnak bizonyult ellenfelénél, és ő is azt érezte, hogy a taktikájuk tökéletesen működött.
„Új csapattal készültem, voltak olyanok is, akik már dolgoztak együtt Sturmmal, ilyen volt az egyik sparring partnerem is. Mi jól felkészültünk Sturm ellen, a taktikánk az volt, hogy végig megyek előre és összetöröm a bunyóját. Tudtam, hogy kondícionálisan sokkal jobb vagyok nála, láttam az előző két meccsét és nem mellesleg már 43 évesen nem tud az ember úgy megújulni. Ahogy követtem a felkészülését, az volt az érzésem, hogy kicsit alábecsült engem. A hatodik menetig tudtam tartani a tempót és a tervünket, utána szerintem két kört elbuktam, de utána ismét visszavettem az irányítást. Összességében a mérkőzésen szerintem én egy nyolc, míg Sturm egy négy menetet nyert.”

A bírók közül Marco Morales (113:115) és Giulio Piras (111:116) Szilinek ítélte a meccset, míg Budai Ferenc (114:114) döntetlenre hozta ki a pontozást.
„Túlzás volt szerintem, hogy pont egy magyar bíró döntetlenre hozta ki a találkozót, de nem akarok erre inkább semmit sem mondani. Tisztelem a bíráskodásának az eredményét, de nem tudom, hogy ez hogy jött ki. Majd jöttek ezekkel a fejelésekkel, szabálytalan ütésekkel megnézünk egy amerikai meccset, ezek a horgok például Golovkin specialitásai. Az, hogy Felix túl előrehajolt és összefejeltünk ez benne van a pakliban, nekem is felrepedhetett volna az arcom. De nem ezek voltak a mérkőzés döntő momentumai, éreztem már az első menetben, hogy megleptem és nem erre számított.”

Ezzel a győzelemmel lehet, hogy Felix Sturmot nyugdíjba küldte Szili.
„Nem tudok erről semmit, mert a meccs utáni médiakonferencián csak a promótere jelent meg, illetve az edzője. A promótere el is ismerte, hogy én nyertem és bejelentette, hogy a következő világbajnoki címmérkőzésemet ő fogja szervezni. Így írtuk alá a mérkőzés előtt a szerződést, hogy a címmérkőzést az ő promótere fogja szervezni, ami valószínűleg nyár végén vagy ősszel fog létrejönni Németországban.”

Jön Lerone Richards.
„Igen. De még nem foglalkoztunk vele, eddig csak Sturmra koncentráltunk. Azt tudom, hogy egy fordított alapállású versenyző, így másképp kell készülnünk ellene. Nem egy nagy ütő, viszont egy marha technikás srác. Összeülünk majd hamarosan a stábbal és kielemezzük az ő, illetve az én mérkőzéseimet, majd összerakjuk a taktikát.”

A jövő.
„Rengeteg jó magyar versenyző van, csak meg kell őket találni. Én már azon vagyok, hogy találjak két-három olyan tehetséget, akiket a szárnyaim alá vehetek, akiket menedzselni, támogatni akarok. Nagyon jó alapja van a magyar ökölvívásnak, csak a legnagyobb hibánk a magyar mentalitás, hogy nem bízunk magunkban. Ha ezen túl tudunk lépni, hatalmas magyar eredmények elé nézhetünk a későbbiekben is.”

Borítókép: Martin Rose/Getty Images