Küzdősportok

Szili nem kegyelmezett! Pusztító ütései bajnoki címet értek!

A december 11-i New School Promotion gála programjában egy igazi magyar derbi is helyet kapott, ahol a tét az IBO gazdátlan nagyközépsúlyú nemzetközi bajnoki öve volt Kis Máté és Szili István 10 menetre kiírt meccsén. A korábbi WBO interkontinentális bajnoki bajnok Kis Máté karrierje eddigi legnagyobb kihívása előtt állt, hiszen Szili egy rutinos, kitűnő versenyző, aki amellett, hogy számos nagy csatán van túl, legutóbb Ausztráliában szerzett WBO Oriental címet, mellyel felkerül a szervezet top 15-os listájára.

Ezért a gyönyörű övért küzdött meg ma este Kis Máté és Szili István. Ezt azonban nem adták könnyen…

"" 
Fotó: Sport365/Biró Tamás

Az öltözőben így készültek a felek. Ilyenkor már nem voltak beszédesek, koncentráltak a mérkőzésre. Mindkét ökölvívónál hangosan szólt a zene az utolsó pillanatokig.

""

""

A 37 éves Szili egyértelműen agresszívabban kedzte a találkozót, igyekezett a kezében tartani a mérkőzést. Az első menetben tehát Szili rutinja érvényesült inkább. Mindketten beleálltak a harcba, és nem futottak el egymás elől, hanem a közelharcot preferálták. A második menetben is folytatták a kemény pofonok kiosztását. Itt már Kis Máté is paprikásabb hangulatban volt. A pontozók mélyütés miatt egy pontot levontak a 37 éves ökölvívótól. A harmadik menet elején Szili nagyon keményen bekezdett. Szili elkezdte dominálni a mérkőzést, ekkor úgy tűnt, hogy jönnek a viharfelhők Máté felett. 

A 4. menetben egy összekapaszkodást követően Szili elnevette magát, majd így szólt viccesen: Jó illatú a parfümöd!

""

A 6. menetben Szili egy nagyon kemény ütéssel megfogta ellenfelét, aki el is esett, azonban a bíró úgy ítélte meg, hogy az nem az ütéstől történt, így nem történt számolás Kis Mátéra. Ekkor jött a gong, ami megmentő volt számára.

""

A 7. menetben Szili megérezte a vérszagot – miközben utólag kiderült, Kis ekkor vezetett a pontozólapokon – és kőkemény támadásokat indított el, aminek következtében padlóztatta jóval fiatalabb ellenfelét. A számolás közben ugyan Kis felállt, de szemmel láthatóan nem volt teljesen magánál, így a bíró leléptette.

Szili István derekára került fel az IBO interkontinentális öve!

""

 

 

Sport365.hu – "A boksztudás dönt majd, hogy ki tudja jobban ráerőltetni az akaratát a másikra"

A december 11-i New School Promotion gála programjában egy igazi magyar derbi is helyet kap, ahol a tét az IBO gazdátlan nagyközépsúlyú nemzetközi bajnoki öve lesz Kis Máté és Szili István 10 menetre kiírt meccsén. A Sport365 stábja Kis Mátét kérdezte az összecsapásról. – Hogy sikerült a felkészülésed?

 

Sport365.hu – "Egy igazi parázs csata lesz, de szerintem a ring intelligencia fog győzni"

December 11-én Bacskai Balázs a német Nick Klappert ellen szerezheti a betöltetlen WBO nagyváltósúlyú interkontinentális bajnoki címét, a Vasas sportcsarnokában. Fotó: New School Promotion/Facebook A gála programjában egy igazi magyar derbi is helyet kap, ahol a tét az IBO gazdátlan nagyközépsúlyú nemzetközi bajnoki öve lesz Kis Máté és Szili István 10 menetre kiírt meccsén.

 

Sport365.hu – Vérbeli magyar derbi december 11-én!

December 11-én Bacskai Balázs a német Nick Klappert ellen szerezheti a betöltetlen WBO nagyváltósúlyú interkontinentális bajnoki címét, a Vasas sportcsarnokában. A szeptemberi debütálás után december 11-én Budapesten rendezi következő élő televíziós eseményét a New School Promotion. A gála főmeccsén Bacskai Balázs a WBO betöltetlen nagyváltósúlyú interkontinentális bajnoki címéért lép ringbe a német Nick Klappert ellen.

Borítókép: Sport365/Nagy Gyula