Egyéb sportok

Szilágyi Áron ezüstérmes!

A MOL Kupáért rendezett budapesti versenyen – melyet a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban és a mellette lévő Tornacsarnokban bonyolítottak le szombaton és vasárnap – 15 magyar indult, közülük tíz került fel a 64-es táblára, de a legjobb 32 között már csak Szilágyi és Lontay Balázs folytathatta szereplését. Utóbbi a következő körben fejezte be menetelését, a magyarok közül jelenleg legelőkelőbben jegyzett Szilágyi viszont magabiztosan jutott el az elődöntőig: a francia Lamboley-t 15-13-ra, az ukrán Bojkót és az olasz Pastorét 15-10-re, az orosz Resetnyikovot pedig 15-11-re verte. A négy között ugyancsak eredményesen vívott az első asszójában: 15-12-re nyert az orosz Jakimenko ellen úgy, hogy 6-7-ről 11-7-re fordított, s innen már őrizte előnyét.

A döntőben a 2009-ben világbajnok, tavaly és tavalyelőtt vb-ezüstérmes Nicolas Limbachhal csapott össze, akitől 15-11-re kikapott, pedig már 10-6-ra is vezetett. Négytusos előnyénél a német nagyobb tempóra váltott, és sorozatban nyolc találatot ért el, innen aztán már nem volt visszaút.

"Nem lehetek maradéktalanul boldog, a döntőben elszenvedett vereség miatt van bennem egy kis tüske, de annak azért nagyon örülök, hogy kiharcoltam az olimpiai kvótát – nyilatkozott Szilágyi. – Már eddig is 95 százalék esélyem volt erre, de most száz százalékossá vált, több forrásból ilyen visszajelzést kaptam és én is így számoltam. Moszkvában legfeljebb 32 pontot lehet majd szerezni, nekem pedig ennél nagyobb az előnyöm az üldözőkkel szemben. A mai napon az első asszóban nehezen melegedtem bele, de aztán már jól ment a vívás. A döntőben 10-6-ig kitaláltam, hogy mi fog következni, és meg is volt rá a válaszom, ott viszont Limbach egy nagyon agresszív vívásra váltott, amire nem tudtam reagálni. Még sokat kell elemezni őt, hogy le tudjam győzni."

A férfi kardozók bő öt évtizedes múltra visszatekintő budapesti versengése a szakág legendás képviselőinek, az összesen 19-szeres olimpiai aranyérmes Gerevich Aladárnak, Kovács Pálnak és Kárpáti Rudolfnak emléket állítva 2000 óta szerepel a jelenlegi elnevezéssel a versenynaptárban. Az e hétvégi viadalon 132 vívó indult.

A magyar kardozók számára a két hét múlva esedékes moszkvai Világkupa-versenynek lesz nagy jelentősége, azon ugyanis csapatversenyt is rendeznek, melyben eldől, hogy a válogatott ott lehet-e majd a londoni olimpián. Egyéniben Szilágyi már biztos kvótás, de azt szeretné, ha a válogatott is utazhatna Londonba.

"Lélektani hatása lehet annak, hogy ma véglegessé vált a kvótám, teher nélkül vívhatok majd Moszkvában. Mindent megteszek a sikerét, mert nem szeretném, ha egyedül kellene utaznom."

Az utolsó Vk-versenyen – Kovács Tamás szövetségi kapitány döntése alapján – a Szilágyi, Lontay Balázs, Iliász Nikolász, Gáll Csaba összeállítású együttes próbál meg kvótát érő helyezést kiharcolni.

Eredmények:
a 64 között:
Szilágyi Áron-Benoit Lamboley (francia) 15-13
Lontay Balázs-Johannes Klebes (német) 15-3
Nicolas Limbach (német)-Nagy Zsolt 15-4
Oh Eun Szeok (dél-koreai)-Gémesi Csanád 15-14
Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Nagy Pál 15-12
Venjamin Resetnyikov (orosz)-Gémesi Bence 15-9
Giampiero Pastore (olasz)-Iliász Nikolász 15-11
Massimiliano Murolo (olasz)-Szatmári András 15-9
Diego Occhiuzzi (olasz)-Gáll Csaba 15-10
Csung Man (Zhong Man, kínai)-Nemcsik Zsolt 15-13
a 32 között:
Szilágyi-Dmitro Bojko (ukrán) 15-10
Luigi Tarantino (olasz)-Lontay 15-8
a 16 között:
Szilágyi-Pastore 15-10
a negyeddöntőben:
Limbach-Tarantino 15-12
Von Vu Jung (dél-koreai)-Aldo Montano (olasz) 15-14
Szilágyi-Resetnyikov (orosz) 15-11
Alekszej Jakimenko (orosz)-Kim Jung Hvan (dél-koreai) 15-10
az elődöntőben:
Limbach-Von 15-9
Szilágyi-Jakimenko 15-12
a döntőben:
Limbach-Szilágyi 15-11
A végeredmény: 1. Nicolas Limbach, 2. Szilágyi Áron, 3. Von Vu Jung és Alekszej Jakimenko, …29. Lontay Balázs, …34. Gémesi Csanád, 35. Nemcsik Zsolt, …46. Szatmári András, …51. Gémesi Bence, 52. Nagy Pál, …54. Iliász Nikolász, 55. Gáll Csaba, …64. Nagy Zsolt, …70. Hamar Balázs, 71. Decsi Tamás, …82. Valkai Ferenc, …104. Nemes Balázs, …106. Noszeda Tamás