Egyéb sportok

„Szexellenes” ágyakat helyeztek el az olimpiai faluban

Néhány nap múlva újra fellobban az olimpiai láng és Tokióban megkezdődnek az ötkarikás játékok. A koronavírus miatt minden eddiginél szigorúbb intézkedéseket vezettek be, azonban az elmúlt napokban nem csak ezekről cikkezett a nemzetközi sajtó.

A világsajtó címlapjait továbbra is az olimpia és a koronavírus terjedése miatti aggodalmak uralják. A hét elején a taekwandos, Bianca Walkden nyilatkozott a Guardiannak arról, milyen szigorú szabályok szerint élnek. Rió bronzérmese elmondta, mindannyian paranoiásak a covid miatt, és csak az szeretnék, hogy mindannyian biztonságban érezhessék magukat. Hozzátette, ennek érdekében folyamatosan maszkot hordanak és minden óvintézkedést következetesen betartanak.

Az elmúlt néhány napban azonban nem csak az általános óvintézkedésekről kezdetek cikkezni a lapok, hanem arról is, a szervezők „szexellenes” ágyakkal szerelték fel az olimpiai falu szobáit.

Az előző olimpián ezüstérmes atléta, Paul Chelimo a Twitterén mutatta meg, a sportolók ágyai kartonból készültek, amelyek mindössze egyetlen ember súlyának képesek ellenállni, ezzel is próbálják elkerülni a „sporton túli helyzeteket”.

""

A The Daily Star szerint az ágyak kartonból készülnek, maximálisan 200 kg-ot bírnak el és úgy vannak kialakítva, hogy csak egy személy számára ellenállóak. Állítólag akkor is megtörnek, ha hirtelen mozgások történnek rajta, de pozitívumuk, hogy az olimpiát követően könnyen újrahasznosíthatóak lesznek.

A hír azután látott napvilágot, hogy a sportolókat arra figyelmeztették, hogy kerüljék a másokkal való szoros kapcsolatot , és kerüljék az ingyenes óvszerek használatát, amelyeket az olimpián biztosítanak számukra. Utóbbi sajátos hagyomány 1988 óta van érvényben, és arra hivatott, hogy a sportolókat a biztonságos szexre ösztönözze.

Forrás: Givemesport.com

Borítókép: twitter.com