Nemzetközi labdarúgás

Szervkereskedőktől vehetett Abidalnak májat a Barca exelnöke

Spanyol sajtóértesülés szerint felmerült a gyanú, hogy Sandro Rosell, az FC Barcelona korábbi elnöke illegális úton szerezte be a szervátültetéshez szükséges májat Éric Abidalnak – írta az m4sport.hu.
 
Mint ismeretes, a francia védő 2007-ben igazolt Barcelonába, majd 2010-ben májrákot diagnosztizáltak nála, 2012-ben átesett egy májátültetésen, de ezek után még futballozott a Monaco és az Olympiakosz együttesében is. Júniusban sportigazgatóként tért vissza a katalánokhoz.
 

null

null

Az El Confidencial című újság úgy tudja, hogy a spanyol rendőrség Rosell négy lehallgatott telefonbeszélgetéséből jutott arra a következtetésre, hogy a Barca korábbi elnöke a fekete piacon vásárolt májat Abidal számára. Akkoriban arról szóltak a hírek, hogy a játékos Gerard nevű unokatestvére volt a donor, a mostani fejlemények szerint viszont ez nem feltétlenül volt igaz.
 
A Barcelona visszautasította a vádakat. „A játékos transzplantációjával kapcsolatban nem volt szabálytalanság” – idézi a Marca a klub közleményét.