Egyéb sportok

Szertefoszlott álmok: nem lesz ott a Palancs-Kiss duó az olimpián

A Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt összeállítású magyar vegyespáros 7-5-re kikapott a dél-koreai kettőstől a curlingesek olimpiai pótkvalifikációs versenyén, ezzel kiesett és elveszítette esélyét a pekingi szereplésre.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a hollandiai Leeuwardenben zajló torna egyenes kieséses szakaszában a magyarok sokáig tartották a lépést ázsiai riválisukkal, sőt a hetedik end 2-0-s megnyerésével előnyről várták az utolsó periódust.

Ebben magyar részről Kiss Zsolt a hetedik kőnél egy nehéz bontásnál rontott – két koreai kő a ház két ellentétes oldalán is pontot érően állt meg -, ezt pedig Palancsa az utolsó próbálkozásával nem tudta javítani, az ellenfél így 3-0-ra megnyerte a záró felvonást, ezzel a mérkőzést is.

A pótkvalifikációs versenyen 14 válogatott részvételével két csoportban zajlanak a küzdelmek. A tornán két válogatott jut kvótához. A csoportok első helyezettjei automatikusan elődöntőbe jutottak, a másodikok és a harmadikok – közte a magyarok – keresztbejátszottak egymással a négy közé kerülésért.

Borítókép: curling.hu