Magyar foci

Szerdán kezdi az elitkört a Rába ETO

""

A győri teremfutballisták augusztus közepén sikeresen vívták meg Bécsben a selejtező első fordulóját, ezzel felkerültek a 24 csapatos főtáblára, majd október elején Lettországban, a rigai selejtezőtorna második helyén zártak, ezzel bejutottak az elitkörbe.

A legjobb 16 együttest négy csoportba osztották az október 11-én, Nyonban rendezett sorsoláson, s a Rába ETO a C csoportba került. A papírforma szerint mindhárom rivális gárda erősebb, mint az ETO, így az előzetes esélyek alapján már a pontszerzés is bravúros teljesítmény lenne a magyar alakulattól.

""

"Szeretném megmutatni otthon, hogy nem akármilyen együttesnél dolgozom, hogy a Rába ETO egy jó csapat, mégpedig Magyarország legjobb együttese" – nyilatkozta a Kisalföldnek Artur Melo, a győri gárda portugál vezetőedzője. "Remélem, a játékosaim is bizonyítani szeretnének, s ez meglátszik majd a hozzáállásukon, valamint alkalmazni tudják, amiket együtt gyakoroltunk és egy jó eredménnyel térhetünk majd haza."

A csoportból az első helyezett jut be az áprilisi négyes döntőbe.

A torna programja, szerda:
Iberia Star Tbiliszi (grúz)–Rába ETO 19 ó
Sporting CP (portugál)–City US Tirgu Mures (román) 21:15 ó

csütörtök:
City US Tirgu Mures–Iberia Star Tbiliszi 19 ó
Sporting CP–Rába ETO 21:30 ó

szombat:
Rába ETO–City US Tirgu Mures 15:30 ó
Iberia Star Tbiliszi–Sporting 18 ó