Labdarúgó NB I

Szentes Lázár szerint Benczés elvesztette a fonalat Diósgyőrben

""

– Nem úgy sikerült a felkészülés, a törökországi edzőtáborba az ismert okok miatt nem tudtam elutazni, nem olyan állapotban voltak a játékosok a visszaérkezéskor, a Ligakupában viszonylag simán kiestünk, a bajnokikon pedig gondok voltak a játékban. Itt egyéniségek, pozíciók dolgoznak, de a cél egy, hogy a csapat jól működjön. Én, Szentes Lázár, a szakmai munka megtervezésénél véleményezési joggal vettem részt. Ha igénybe vette azt Miklós, elmondtam, igyekeztem vigyázni arra, hogy ne befolyásoljam olyan mértékig, hogy elveszítse önmagát. De úgy tűnt, elveszítette a fonalat, az edző és csapat közti kapcsolatban visszavonhatatlan zavar lett. Nem lett rosszabb edző Miklós, az NB II-t simán vette, az ősszel ragyogó dolgokat produkált a csapattal, csak időközben emeltük a lécet, és a hasonlattal élve, egy magasugrónak is folyamatosan fejlődnie kell, hogy a következő magasságot átugorja. Egy megbízott valaki lettem, aki a legjobbat akarja kihozni. Egy fegyelmezett, bátrabb, határozottabb csapatjátékot nyújtó csapatot képzelek el, látom, ki, hol lehet a legjobb, az én véleményem szerint.