Olimpia 2016

Szélsőjobbos barátja miatt távozott egy német evezős Londonból

""

A Német Olimpiai Bizottság (DOSB) közölte: Drygalla, aki női nyolcas tagjaként már befejezte a versenyzést, saját jószántából távozott, miután elbeszélgetett a német sportvezetőkkel.

"Drygalla kisasszony hitelesen megerősítette az Olimpia Charta iránti elkötelezettségét" – mondta Michael Vesper, a DOSB főigazgatója. "Elhagyja az olimpiai falut, és így nem jelent terhet a csapat számára".

A német sportvezetők nem közölték az evezős távozásának okát, csak annyit árultak el, hogy "magánéleti" okokból távozik, az ARD német televízió viszont úgy értesült, hogy a barátja, egy 23 éves volt rendőr a gyanú szerint szélsőjobboldali szélsőséges eszmékkel szimpatizál. Médiajelentések szerint a férfi a Rostocki Nemzeti Szocialisták egyik vezető tagja, és a szélsőjobboldali Nemzeti Demokrata Párt (NPD) színeiben indult a tartományi választásokon. A német hírszerzés szerint a párt rasszista, antiszemita és náci eszmék híve.

A Német Evezős Szövetség üdvözölte Drygalla döntését. Siegried Kaidel, a szövetség vezetője közölte, hogy az olimpia után augusztusban elbeszélgetnek majd az evezőssel.

Mark Adams, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője közölte, Drygalla semmi rosszat nem tett a játékokon. "Nekünk nincs vitás ügyünk az evezőssel. Láttam a jelentést. Ami azonban a játékokat illeti, nem tett semmi rosszat" – mondta.