Magyar foci

Szélesi mentegetőzött, majd fontos hírt közölt

Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány szerint komoly fejmosást kaptak a játékosok, és azt reméli, ennek köszönhetően kedden jobb mentalitású magyar labdarúgó-válogatott lép pályára Costa Rica ellen, mint amelyik csütörtökön Luxemburgban 2-1-re kikapott barátságos találkozón.

„A mérkőzés után kellemetlen pillanatokat éltek át a játékosok, a stábtagok és persze a drukkerek is. A játékosok komoly fejmosást kaptak, néhányuknak le kellett üvölteni a fejét. Kedden más mentalitású játékot láthatunk” – mondta a telki edzőtáborban hétfőn tartott sajtótájékoztatón a szakember.

Szélesi úgy vélte, a szakmai stáb mindent megtett, amit ilyen rövid idő alatt megtehetett. A futballisták látszólag mentálisan és fizikálisan is jó állapotban voltak – hangzottak a kissé mentegetőzés szagú szavak.

A 35 éves tréner az MTI kérdésére azt mondta, Georges Leekens leendő szövetségi kapitány nem volt túlságosan bőbeszédű a luxemburgi találkozót illetően.

„Megértem a szurkolókat. Sajnálatos, hogy kedden halkabb lesz a stadion, mert a világon egyedülálló táborunk van. Az idei év nem volt megfelelő, de én libabőrös leszek, ha mégis szurkolnak majd nekünk” – mondta Szélesi arra reagálva, hogy a válogatott szervezett szurkolói csoportja, a  Carpathian Brigade jelezte, ezúttal nem fogja buzdítani a nemzeti együttest.

Szélesi kifejtette, a mentalitás mindenek felett áll, ezért is ad igazat a szurkolóknak. Szerinte lehet pontatlanabbul játszani, de csúszni-mászni kell a sikerért. Hozzátette, reméli, hogy „minden játékosnál van tükör és bele tud nézni anélkül, hogy összetörne”.

A megbízott szakvezető arról is beszámolt, hogy Dzsudzsák Balázs csapatkapitány térdsérülés miatt nem léphet pályára Costa Rica ellen, így Kádár Tamás viseli majd a kapitányi karszalagot.

 

A PSG sztárját nézte ki Ribéry helyére a Bayern München " NEMZETKÖZI FOCI › Német foci

A PSG játékosa is megszólalt a találgatások kapcsán a német válogatott franciák elleni felkészülési mérkőzése előtt.