Szektorbezárás és súlyos pénzbüntetés – kegyetlenül lesújtott az UEFA az MLSZ-re

Nem maradtak következmény nélkül a Törökország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen történt szurkolói cselekmények.
Az MLSZ honlapján szombaton megjelent közlemény szerint az UEFA fegyelmi bizottsága a következő UEFA-versenysorozatban lejátszandó mérkőzésen a minimum 3000 fős befogadóképességű szektorok bezárását rendelte el – két évre felfüggesztve -, valamint 30 millió forintos pénzbüntetés megfizetését írta elő.
Az indokok között szerepel egyebek mellett a török himnusz kifütyülése, pirotechnikai eszközök használata a március 23-án lejátszott találkozón, a Nemzetek Ligája-rájátszás visszavágóján.
Az MLSZ állásfoglalása szerint bár a magyar válogatott hazai mérkőzésein rendre nagyszerű futballhangulat uralkodik, ám „visszatérően akadnak olyan rendbontók is, akiknek a sporthoz nem illő viselkedése, gyűlölködő, helyenként rasszista rigmusainak skandálása miatt az UEFA rendre megbünteti az MLSZ-t és a vétlen szurkolók sokaságát”.
Döntésével az UEFA ismét jelezte, hogy a gyűlölködő megnyilvánulásokkal szemben határozottan fellép, ezért azok a rendbontók, akik ilyen tartalmú kifejezéseket használnak, jelentős károkat okoznak a magyar labdarúgásnak és a válogatottnak.
Az MLSZ a jövőben is kiáll a szurkolók érdekei mellett a rendbontókkal szemben – írják.
Az UEFA Fegyelmi Bizottsága a Magyarország-Törökország mérkőzésen történt szurkolói rendbontások miatt a soron következő UEFA versenysorozatban lejátszandó mérkőzésen minimum 3000 fő befogadóképességű szektor(ok) bezárását rendelte el, két évre felfüggesztve, valamint 30 millió…
— MLSZ (@MLSZhivatalos) May 17, 2025