Szégyenérzet: Prukner az utcára sem ment ki Kaposváron
A vezetőedző távozását követően rövid, de tanúságos interjúban fejtette ki véleményét az elmúlt időszakról: „Fáj a döntés. Sajnos, nem tudtuk megoldani a problémákat az őszi szezon végéig, így nem léptünk előre az utolsó helyről az utolsó fordulókban sem. Azt kívánom, hogy a csapat érje el a céljait a tavaszi folytatásban, és vívja ki a bennmaradást. Az elmúlt hetekben, hónapokban nem nagyon mentem ki az utcára Kaposváron, mert röstelltem a rossz szereplésünket. Úgy érzem, nem csak nekem kellett volna emiatt szégyenkeznem, hanem azoknak is, akik nem tettek azért, hogy egy irányba haladjunk, együtt gondolkodjunk. Sajnos, az összefogás hiánya alaposan megnehezítette a dolgunkat.”
Az 53 esztendős Prukner László, aki korábban játékosként, utánpótlás edzőként és az első csapat másodedzőjeként segítette a klubot, 2003 nyarától hét éven át irányította a Rákóczit, és többször is sporttörténelmet írt csapatával.
Prukner 2012 nyarán tért vissza a somogyi megyeszékhelyre, és a sikeres ősz után végül a 11. helyen zárt régi-új csapatával. A 2013/2014-es évad első része már nem sikerült ennyire fényesen: a nyáron meggyengült együttes a 17 fordulóban mindössze kilenc pontot gyűjtött, így az utolsó helyről várja a tavaszi folytatást. A Rákóczi két mérkőzést nyert, háromszor játszott döntetlent, és 37 gólt kapott.