Egyéb

Szégyen és gyalázat az olimpiai formaruhánk, Cseh Lacit rágalmazzák – Ez gáz!

A sport365.hu Ez gáz! címû rovatában minden héten egyszer összegyűjt öt kínos, röhejes, meghökkentõ, ciki, egy szóval gáz sztorit a sport világából, a rovatban azonban Nektek, olvasóknak is komoly szerepet szántunk.
 
Mi megírjuk a sztorikat, bemutatjuk a leggázabb videókat, fotókat, kellõen kritikus hangnemben szét is marcangoljuk egy kicsit õket, de aztán Ti jöttök! Minden héten ugyanis Olvasóinkra bízzuk annak eldöntését, mi a hét leggázabb sztorija.
 
Az aktuális kiadásban szereplõ történetekre ugyanis szavazhattok, így csakis rajtatok múlik, ki, vagy mi lesz a "Hét Gáza" megtisztelõ cím boldog és büszke nyertese! Nézzük is az öt jelöltet.
 
 
1. Savazzák a magyar olimpiai formaruhát, kibuktak az amcsik is
 
Már a magyar olimpiai csapat londoni formaruhájának tavaly decemberi bemutatásakor többségben voltak azok, akik fura fintorral az arcukon, fanyalogva fogadták az összeállításokat. A kollekció úgy tűnik, most az egyik legismertebb magyar stylistnak és divattervezőnek, Herczeg Zoltánnak is szemet szúrt. A szakember a Bors című lapnak nyilatkozva a katasztrófa és a vérciki jelzőkkel illette a ruhákat és megjegyezte, szégyen és gyalázat a formaruhát tervezők munkája, amely szakmailag és kreatív szempontból is vállalhatatlan. De nem csak nálunk lázonganak az olimpiai kollekciók miatt. A minap az Egyesült Államokban is kitört a "parasztlázadás" a formaruhák miatt, sőt, az USA-ban politikai szinten kritizálták az olimpiai kollekciót. Harry Reid szenátor egyenese máglyán égetné el a a Kínában gyártott darabokat. Mondhatnánk, hogy az Olimpia előtt nem a formaruhák kinézete a legfontosabb dolog, de nem mondjuk. Igenis nagyon fontos, hogyan néznek ki sportolóink a világ szeme előtt, milyen képet festenek rólunk Londonban sportolóink megjelenése alapján. Elég cikinek érezzük, hogy ilyen lesújtó vélemény látott napvilágot a magyar csapat ruháiról, és csak remélni tudjuk, Londonban nem fog senkinek sem feltűnni, miben "pompáznak" a mieink, mert a sporteredményeink elhomályosítják majd a gagyi ruházatot. Egyetértesz? Szavazz a cikk alján!
 
 
2. Valóságshow-szereplő rágalmazta Cseh Lacit
 
Hihetetlen sztoriról rántotta le a leplet a Borsonline. A történet szerint kiváló úszónkat, Cseh Lászlót egy dunaújvárosi úszó vádolta meg csalással és doppingolással. A korábban az ÉdenHotel című valóságshow-ban is szerepelt Sincki Ádám Facebook-oldalán azt állította, Cseh 2004-ben csak kitalálta lábtörését és dopping segítségével gyorsította felépülését. A teljes sztori a linkre kattintva olvasható, a dunaújvárosi úszó és Cseh édesapjának reakciójával. Mi csak annyit fűznénk hozzá a hírhez: Igaz, vagy nem, legkevésbé erre van szüksége egyik legjobbunknak másfél héttel az Olimpia előtt. Szerinted gáz? Szavazz a lap alján!
 
 
3. A versenyzők életével játszottak a Touron
 
Az utóbbi évek egyik leggusztustalanabb akciójára került sor a Tour de France-on. A 14. szakaszon az első kategóriás Mur de Péguere csúcsát kellett megmásznia a mezőnynek, a szökevények rendben le is küzdötték az emelkedőt, a főmezőny a sárga trikós Wigginsszel és legnagyobb ellenfeleivel a soraiban viszont nem várt nehézségekbe ütközött. Az emelkedő utolsó kilométerén ugyanis ismeretlen személyek szögeket szórtak az úttestre, így a versenyzők sorra kapták a defektetek egy meredek, nagyon kemény hegyen. Elképesztő, hogy emberek hogy vetemedhetnek ilyesmire, veszélybe sodorva a bringások testi épségét, de akár az életét is, hiszen belegondolni is rossz, hogy mondjuk egy őrült lejtmenetben csinálja meg ugyanezt, amikor akár 70-80 km/h-s sebességgel is wzáguldhatnak a bringások. Az esetet természetesen óriási felháborodás és rendőrségi feljelentés követte, a hatóságok nyomoznak az ügyben. Nagyon reméljük, hogy elő is kerülnek a tettesek. Szerinted ez gáz? Szavazz a lap alján!
 
 
4. Hamilton nőügyeivel van tele a brit bulvársajtó
 
Az utóbbi napokban elég témát szolgáltatott ahhoz Lewis Hamilton, hogy a szigetországi bulvárlapok rajta csámcsogjanak. A Forma-1 angol világbajnoka nőügyei miatt került címlapokra, miután lencsevégre kapták, ahogy egy idegen nőt ölelgetett és egy "baráti puszi" is elcsattant köztük. Ha ez nem lenne elég a pilóta gyönyörű barátnőjének, Nicole Scherzingernek, kedvese pár nappal később egyszerre tíz dögös partimacával múlatta az időt, párja pedig tajtékzott a dühtől. Nyilván Hamilton magánügye a dolog, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, egy világbajnok autóversenyzőről beszélünk, akinek inkább kiemelkedő eredményeivel és példamutató hozzáállásával kéne a címlapokon virítania, mintsem botrányaival. Bár a McLaren idei bénázását elnézve akár még érthető is, hogy a klasszis valahogy megpróbálja levezetni a felgyülemlett feszültséget. Szerinted gáz Hamilton partiállatkodása? Szavazz a cikk alján!
 
 
5. Újra dopppingügy miatt került célkeresztbe Fazekas Róbert
 
Már-már kezdett elhalványulni Fazekas Róbert doppingügyének emléke, amikor a múlt héten újra tiltott teljesítményfokozó szerek használatával vádolták meg a klasszis kalapácsvetőt. Olyannyira, hogy nevét törölték a londoni nevezettek közül, és bár a sportoló ügyvédje tagadta a vádakat, végül a hivatalos londoni nevezési listára sem került fel az atléta neve. Az ügynek várhatóan lesz folytatása, Fazekas azonban ezáltal elvesztette annak lehetőségét, hogy talán élete utolsó nagy világeseményén lemossa nevéről a gyalázatot. Szerinted gáz doppingügybe keveredni? Szavazz a cikk alján!