Olimpia 2016

Szégyen a megkülönböztetés: egy paralimpikon kevesebbet ér, mint egy olimpikon

""

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) keddi sajtótájékoztatóján Gömöri Zsolt elnök hangsúlyozta, az elsődleges cél az volt, hogy a jutalmak összege ne legyen kevesebb a 2008-as, pekingi paralimpia díjazásánál, amikor az aranyért 20 millió járt.

"Az arany 23, az ezüst 18, a bronz pedig 14 milliót ér, és az 1-8. helyezett kap pénzt – jelentette be az MPB vezetője. – 2004-ben és 2008-ban sportolóink az épekéivel egyenlő jutalmat kaptak, amelyet a következő felkészülési ciklusban fel is éltek, hogy finanszírozni tudják a pályafutásukat. Az a célunk, hogy a következő négy évben hasonló támogatást kapjunk az olimpikonokéhoz, ami pedig a Gerevich-ösztöndíjból befolyó havi juttatást illeti, az épekéhez képest a felével is beérnénk."

A Londonban egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot nyert úszó, Sors Tamás kifejtette: ő jelenleg rossz példa a paralimpikonok helyzetének bemutatására, inkább a szerényebb jutalomban részesülőket kellene kérdezni. "Remélem, hogy a felkészülési támogatásra vonatkozó ígéretek valóra válnak, és mindenki profiként készülhet majd a riói játékokra – mondta a 20 éves paralimpikon. – Sok fogyatékos sportolót ismerek, aki abbahagyja a sportot, mert egyrészt kevés a havi juttatás, másrészt nap mint nap munka mellett kell edzésre járnia."

A 33 fős magyar csapat 2 arannyal, 6 ezüsttel és 6 bronzzal zárta londoni szereplését. Az 1992-es paralimpián még tárgyjutalmat kaptak az érmesek, majd az olimpiai díjazás 30 százalékában részesültek, a 2004-es és 2008-as seregszemle után pedig már az olimpikonokéval azonos jutalmat kaptak.

A hír végén pedig érdemes egy pillantást ide is vetnünk: sajnos nincs egyenlő bánásmód! Az olimpikonoknak több pénz jár Magyarországon!