Kép forrása: MTI/Ujvári Sándor

A Szeged házigazdaként 31-29-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, csütörtökön.

A Magyar Kupa-címvédő és bajnoki ezüstérmes Szeged keretéből Magnus Röd, Lazar Kukic és Bodó Richárd hiányzott. Utóbbinak részleges izomszakadás van a vádlijában. A vendégeknél Emil Mellegard, Luka Karabatic és Jakob Holm nem szerepelt a keretben.

Mikler Roland bravúros védéseit eleinte nem tudták kihasználni csapattársai, mert a másik kapu előtt sok volt a rontás. Ezeket pedig gyors gólokkal büntette a PSG (2-5).

Amikor csökkentették a hibák számát a házigazdák, sikerült felzárkózniuk. Sőt a cserék után, egy 3-0-s sorozat végén a 21. percben egyenlítettek.

Ekkor már két irányítóval játszott a Szeged és ugyan a vezetést nem tudta visszavenni, döntetlen állással vonulhattak le a pályáról az első félidő végén.

Az első félidő negyedik percét követően a második felvonás elején vezetett másodszor a hazai együttes.

A franciák utoljára a 19. percben álltak jobban két góllal, így jutottak el a végjátékig a csapatok, amelyben a Szeged egyszer emberelőnybe került. De ekkor sem tudta „lerázni magáról” ellenfél, amely rendszerint türelmesen, hosszan és hatékonyan támadott.

A Szeged az 59. percben vezetett először kettővel. A Mikler helyére beállt Tobias Thulin szintén remekelt a kapuban, előbbinek tíz, utóbbinak öt védése volt.

Janus Dadi Smárason és Imanol Garciandía hét-hét, Bánhidi Bence hat találattal vette ki részét a sikerből.

A túloldalon Sebastian Karlsson hétszer, Wallem-Konrad Peleka hatszor, Kamil Syprzak ötször volt eredményes, Jannick Green egy, Mikkel Lövkvist kilenc védéssel zárt.

A két csapat 14. alkalommal találkozott egymással a nemzetközi porondon, egy döntetlen és nyolc PSG-siker mellett ötödször nyert a Szeged.

A két győzelemmel és egy vereséggel álló Szeged október 9-én a Barcelona otthonában lép pályára. Az ugyancsak két sikerrel és egy vereséggel rendelkező Veszprém pedig ugyanazon a napon a lengyel Industria Kielcét látja vendégül a BL csoportkörében.

A csongrádiak ezt megelőzően tavaly október 30-án nyertek hazai pályán BL-mérkőzést.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló, B csoport:

OTP Bank-Pick Szeged – Paris Saint-Germain (francia) 31-29 (17-17)

lövések/gólok: 44/31, illetve 47/29

gólok hétméteresből: 3/3, illetve 6/3

kiállítások: 4, illetve 2 perc

Szerdán játszották:

A csoport: Dinamo Bucuresti (román)-One Veszprém HC 27-30 (15-15)
srd \ sgg \ spi \ spi