Angol foci

„Szavakkal leírhatatlan, mennyire összetörten érzem magam” – üzent az MU-játékos újabb sérülését követően

Kép forrása: Michael Regan/Getty Images

Mason Mountot a manchesteri derbi első félidejében kellett kényszerű okokból lecserélni.

 

Az angol Eb-ezüstérmes 2023 júliusában igazolt nagy port kavarva a Chelsea-től a nagy rivális Manchester Unitedhez. Azóta  mindössze 32 mérkőzésen lépett pályára, összesen 1159 percet futballozott United-szerelésben.

A 25 éves középpályás közösségi oldalán üzent a drukkereknek a szomorú hírek után.

„Szavakkal leírhatatlan, mennyire összetörten érzem most magam. Valószínűleg láttátok az arcomon is, hogy rögtön tudtam, mi történt” – írta a United hetese.

„Ti szurkolók lehet, hogy még nem ismertek, de egyet biztosíthatok: soha nem adom fel vagy veszítem el a hitem” – tette hozzá Mount, aki eddig egy gólt és egy gólpasszt jegyzett új csapatában, legfrissebb sérülése pedig már a hetedik a Vörös Ördögök játékosaként.

 

„Többször elmondtam már, de továbbra is mindent bele fogok adni, hogy átvészeljem ezt a kemény időszakot és nem állok meg addig, amíg nem járok sikerrel” – zárta üzenetét az angol.

Ruben Amorim csütörtökön megerősítette, hogy Mason Mountra több hetes kihagyás vár. Pontos időintervallumot nem tudott adni, de azt elárulta, nagyon sajnálja játékosát.

A Manchester United vasárnap a Kerkez Milost is soraiban tudó Bournemouth-t fogadja a PL-ben. A tét nem kevesebb a hazaiaknak, hogy sikerül-e a felsőházban Karácsonyozni.