Egyéb sportok

Szász-Kovács Emese bejelentette visszavonulását

A decemberi országos bajnokság után befejezi pályafutását Szász-Kovács Emese olimpiai aranyérmes párbajtőröző.

Klubja, a Vasas pénteki közleménye szerint a 39 éves versenyző december 19-én lép utoljára pástra, ekkor zárja le 29 éves pályafutását.

Köszönünk mindent, Emese!

Sikerekkel és érzelmekkel teli huszonkilenc év után búcsúzik pályafutásától a Vasas SC olimpiai bajnoka, Szász-Kovács Emese.

A többszörös világbajnoki és Európa-bajnoki érmes Szász-Kovács a riói olimpián érte el karrierje legnagyobb sikerét, amikor megnyerte a női párbajtőr egyéni küzdelmét.

Az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elárulta: a hónapok alatt folyamatosan alakult ki benne a döntés.
"Érzem, hogy a szívem máshova húz"
– szögezte le a többszörös világbajnoki és Európa-bajnoki érmes Szász-Kovács, aki a riói olimpián érte el karrierje legnagyobb sikerét, amikor megnyerte a női párbajtőr egyéni küzdelmét.

Mint elmondta, volt ideje lezárni magában a pályafutását, ám így is furcsa lesz magára nem élsportolóként tekinteni.

"Jó kimondani, hogy nincs több kérdőjel, nincs több vacillálás, hogy belerakjak-e még három évet, hanem megszületett a döntés és lezárom ezt a nagyon-nagyon hosszú szakaszát az életemnek" – fejtette ki. Hozzáfűzte, ennek megfelelően a korábbiakhoz képest teljesen más intenzitással készül az utolsó örömvívásra, azt sajnálja csupán, hogy az ob-t zárt kapuk mögött rendezik.


A Vasas közleményében jelzi: a vívó nem szakad el a sportágtól, ugyanis társelnökként továbbra is aktív szerepet vállal majd a vívószakosztály életében.

Borítókép: MOB/Szalmás Péter