Kézilabda

Szánalmas EHF: A magyar himnusz miatt kap büntetést az MKB Veszprém

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) eljárást indított az MKB Veszprém ellen. A klub hivatalos honlapján megjelent csütörtöki közleményből kiderül, hogy erre azért került sor, mert a magyar bajnok szurkolói több mérkőzés előtt is elénekelték a nemzeti himnuszt, ezt pedig az EHF szabályzata tiltja a klubrendezvényeken.

"További problémaként merült fel, hogy az EHF gyakorlatilag másodpercekre kiterjedő időbeosztásban szabályozza a mérkőzések előtti ceremónia időrendjét, ennek betartása a himnuszéneklés miatt nem volt lehetséges" – áll a veszprémi férfi kézilabdacsapat honlapján. Az ügyben az EHF illetékes bírósága jár el, s a klub már elküldte írásban a védekezését. A lehetséges büntetés több millió forintig terjedhet.

A közleményben a klub vezetése arra kéri szurkolóit, hogy a Leon elleni vasárnapi Bajnokok Ligája-mérkőzésen, illetve a későbbi nemzetközi klubtalálkozókon ne énekeljék el a Himnuszt.