Szabadügynökkel oldja meg krízisét a La Liga-csapat
Két alapember dőlt ki súlyos sérülés miatt a Valenciánál, így a bennmaradásért küzdő együttes aktiválta a rendkívüli igazolási szabályt, és a szezon végéig szerződtette Renzo Saraviát.
Az elmúlt hetekben két komoly csapás érte a „Denevéreket”, hiszen José Copete és Dmitri Foulquier személyében a védelem két stabil pontja is hosszabb időre kiesett.
A klubvezetés gyorsan reagált, és Carlos Corberán vezetőedző kérésére tapasztalt erősítést hozott a hátsó alakzatba. A 32 éves argentin hátvéd januárban távozott az Atlético Mineiro együttesétől, azóta pedig csapat nélkül készült.
Saravia érkezése több szempontból is előnyös, hiszen középhátvédként és jobbhátvédként egyaránt bevethető, így két poszton is megoldást kínál.
Erre nagy szükség van, mivel Foulquier térdműtéten esett át, és várhatóan májusig nem áll rendelkezésre. Ráadásul a védelem tengelyében szereplő Copetét is megoperálták, ami könnyen lezárhatja a centerhalf egész idényét.
A bekk pályafutása során megfordult a Racing Club és a Porto csapatáabn is, utóbbi 2019-ben 5,5 millió euróért szerződtette.
Renzo Saravia trains with the group ⚽
🔜 #ValenciaOsasuna pic.twitter.com/uwFsmiQqM7
— Valencia CF (@valenciacf_en) February 27, 2026
Később Brazíliában futballozott, többek között az Internacional és a Botafogo színeiben. Kilenc alkalommal pedig az argentin válogatott mezét is magára ölthette.
A szakmai stáb elsődleges feladata most az, hogy megfelelő fizikai állapotba hozza az új szerzeményt, aki december eleje óta nem lépett pályára tétmérkőzésen.
Jó hír viszont, hogy a kölcsönben szereplő kapus, Julén Agirrezabala visszatért az edzésekhez, és akár már az Osasuna elleni hétvégi bajnokin ismét védhet. A Valencia számára minden apró pozitívum aranyat érhet a hajrában.