Nemzetközi labdarúgás

Szabadon igazolható a balhés román csatár

""

A klub kedden azt közölte, hogy közös megegyezéssel szüntették meg a támadó szerződését, s hozzátette, hogy a szintén román Stefan Popescu ugyancsak elhagyta az együttest.

A 35 éves Mutu az előző szezonban 11 góllal segítette az Ajacciót, amely neki köszönhetően is maradt az élvonalban. A csatárnak ebben az idényben már nem ment olyan jól a játék, kilenc meccsen maradt eredménytelen. Decemberben közölte, hogy januárban elhagyja az Ajacciót és hazájában, a Petrolul Ploiestinél folytatja majd pályafutását.

A botrányairól, illetve doppingvétségeiről elhíresült futballistát tavaly ősszel örökre kitiltották a válogatottból, mivel a görögök ellen elveszített világbajnoki pótselejtezős párharc után – amelyre nem hívták be a keretbe – az egyik közösségi oldalon kifigurázta Victor Piturca szövetségi kapitányt.

További átigazolási hírek és pletykák!