Olimpia 2016

Svájc az olimpia megrendezésére készül!

""

A szövetségi tanács bejelentése szerint a két szomszédos alpesi város 1 milliárd svájci frankos központi segítségre számíthat, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az ő pályázatukat nyilvánítja nyertesnek. A jelenlegi kalkulációk szerint az összköltsége mintegy 2,8 milliárd frankot tenne ki a tíz év múlva esedékes téli játékoknak, míg a bevételeket másfél milliárdra becsülik.

A kormány támogatása mellett Davos és St. Moritz közös kandidálásának még meg kell szereznie a kellő támogatást a helybéliektől is az ügyben tartandó regionális népszavazáson.

Svájc eddig két téli olimpiának adott otthont: mindkétszer – 1924-ben és 1948-ban – St. Moritz volt a házigazda.

A 2022-es színhelyről 2015-ben határoz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.