Magyar foci

Supka: "pár fiú nagyon jól játszott"

Szapor Gábor,  a Vasas újdonsült vezetőedzője

 

Supka Attila, a PMFC vezetőedzője
"Ezt a mérkőzést arra használtuk fel amire szerettük volna. Azoknak a játékosoknak adtunk lehetőséget, akik kevesebbet szerepeltek az első csapatban a bajnoki mérkőzéseken. És megnéztünk jó pár fiatal játékost, akit úgy gondolunk, hogy az elkövetkező időszakban nagyobb figyelmet kell fordítani. Az U18-ból is hoztunk fel három játékos, ők mind a hárman lehetőséget kaptak ezen a mérkőzésen. A második számú csapatból is többen játszottak. Úgyhogy ezek azok a mérkőzések ahol meg lehet ítélni egy-egy játékosról, hogy a későbbiekben tudunk számítani esetlegesen. Én azt mondom, hogy itt pár fiú nagyon jól játszott és nagyobb figyelmet érdemelnek. Bízom abba, hogy egy esetleges speciális felkészítéssel, amit a téli alapozó időszakban el lehet velük kezdeni fizikálisan olyan állapotba lehet hozni, hogy a későbbiekben tudjanak az első csapatnál is szerepet vállalni. Természetesen nyerni szerettünk volna, úgy jöttünk erre a mérkőzésre ma is. De még egyszer mondom az, hogy nagyon sok fiatal játszott valahol meghatározta a találkozó végkimenetelét. A játékunkba inkább benne volt a győzelem, a játékosaim jól teljesítettek. Bízom abban, hogy tudunk ebből építkezni a későbbiek folytán. A prioritást a bajnokság és a kupa élvezi, a Ligakupát pedig erre szeretnénk felhasználni, hogy megnézzük a gyerekeket olyan körülmények között, hogy a felnőttek körében mire képesek."

LIGAKUPA
B csoport, 3. forduló
Vasas – Pécsi MFC 1–1 (0–0)
Illovszky-stadion, 300
néző. Vezette: Kiss N. (Kepe, Kulman)
Góllövők: Mundi (60.) ill.: Ceolin (88.)
Sárga lap: Reidan (45.) ill.: Károly (43.), Gajág (76.)
Vasas: Halasi – Polényi, Lucas, Mileusnic, Füredi – Venczel (Mehmedagic, 81.) – Balogh B., Reidan (Ferkó Á., 74.), Kovács D., Mundi (Deyvison, 61.) – Ádám M. Megbízott szakvezető: Tóth András
Pécs: Sánta – Erőss, Causic (Gajág, 34.), Fodor F., Károly V. – Zelenyánszki, Panikvar – Nagy D. (Márkvárt, 55.), Szatmári L., Sztojmirovics (Gránicz, 84.) – Ceolin. Vezetőedző: Supka Attila