Amerikai sportok

Super Bowl: Minden idők legjobb halftime show-i

NFL

A Super Bowl elengedhetetlen kelléke a halftime show, a mérkőzés félidejében rendezett szuperprodukció, amelyen a legnagyobb sztárok lépnek fel évről évre. Ha sorrendben kellene állítani, hogy melyik előadás volt a legemlékezetesebb, mindenkinek meglenne a maga kedvence, az alábbi lista is tekinthető teljesen szubjektívnek. Az idei évben Usher lép fel, meglátjuk ki tudja-e ütni a lista valamelyik helyezettjét.

Beyoncé 2013-ban színpadra vitt produkciója hatalmas hatást gyakorolt a közönségre, és hangzásban, színpadképben is világszintet hozott. A közönség imádta, hogy az énekesnő hét év után újra összeállt a Destiny’s Child tagjaival.

Michael Jackson produkciója az első pillanatától kezdve egyedülálló volt. A világ akkori legnagyobb sztárja iránt már akkor megőrült a közönség, amikor az elején másfél percig szótlanul állt a színpadon, aztán egy tökéletesen koreografált produkció során olyan világslágerek csendültek fel, mint a We Are The World, a Thriller és a Bad. Már több mint 30 év telt el azóta, de még mindig élmény megnézni a felvételt.

Prince előadását ugyanakkor nehéz lesz bárkinek is felülmúlnia. A 2007-es fellépés esőzés miatt majdnem elmaradt, még 30 másodperccel a színpadra lépés előtt is megkérdezték Prince-t, hogy vállalja-e a műsort. A válasza: "El lehet intézni, hogy jobban essen az eső?" A dalok között természetesen elhangott a Purple Rain, amihez ha akarták sem lehetett volna jobb koreográfiát varázsolnia az égből patakzó esőnél, a gitárszóló, és az egész előadás örök emlék annak, aki látta. 

3. Beyonce & Destiny’s Child – 2013, XLVII. Super Bowl

2. Michael Jackson – 1993, XXVII. Super Bowl

1. Prince – 2007, XLI. Super Bowl

Fotó: Getty Images / Perry Knotts

NFL