Nemzetközi labdarúgás

Súlyos veszteség: hosszú kihagyás vár a Liverpool csatárára

""

A klub szerdán közleményben jelentette be: a 21 esztendős támadó egyik lábában eltört egy csont, emiatt meg kell műteni, teljes felépülése pedig olyan hosszú időt vesz igénybe, hogy ebben az évben már nem futballozhat.

Borini – aki júliusban az AS Romától érkezett a Liverpoolhoz – még az előző hónapban, a Manchester United elleni rangadón sérült meg, a probléma pedig súlyosabbá vált a múlt héten, amikor a játékos az U21-es olasz válogatottal edzett.

A Liverpoolnak így egyetlen igazi csatára maradt az uruguayi Luis Suarez személyében, az angol válogatott Andy Carroll ugyanis ebben az idényben kölcsönben a West Ham Unitedben szerepel.

A Vörösök történetük egyik legrosszabb szezonkezdetén vannak túl, hét bajnoki meccsből csak egyet nyertek meg, s a 20 csapatos Premier League 14. helyén szerénykednek.