A Sopron Basket 78-47-re kikapott a Dinamo Kurszk vendégeként a női kosárlabda Euroliga hatodik fordulójában szerdán.
Eredmény, B csoport, 6. forduló (a sorozat honlapjáról):
Dinamo Kurszk (orosz)-Sopron Basket 78-47 (22-10, 15-9, 19-16, 22-12)
A magyar csapat legjobb dobói: Crvendakic és Határ 14-14
Mindkét együttes 2/3-as győzelmi mérleggel várta az összecsapást, amely kiegyenlített játékkal kezdődött ugyan, de az első negyed második felében 11-0-val megléptek a volt soproni tréner, Roberto Iniguez vezette házigazdák. Mivel Gáspár Dávid vezetőedző csapata a folytatásban is sokáig eredménytelen támadójátékot nyújtott – a második felvonás első hét percében mindössze egyetlen pontra volt képes -, a nagyszünetre szinte kilátástalan helyzetbe került (37-19).
Az első félidőben a soproni játékosok mezőnyből 24,14 százalékos pontossággal dobtak (7/29), míg 11 triplakísérletükből egy sem volt sikeres.
A harmadik negyedben versenyképes tudott lenni a Sopron – hátránya viszont így is tovább nőtt -, a záró játékrészben viszont ismét az oroszok domináltak.
A magyar bajnok jövő csütörtökön az olasz Famila Schiót fogadja.
Fotó: Facebook.com/ Wbasket