Kosárlabda

Súlyos vereséget szenvedett a Körmend

A második csoportszakaszból 4/2-es győzelmi mérleggel nyolcaddöntőbe jutott körmendiek szombaton a Kecskemét hazai legyőzésével "melegítettek" az EK-mérkőzésre, ahol az 5/1-gyel továbbjutó Chalonnal kerültek szembe. A vendég csapat a második helyen áll a francia bajnokságban, míg az EK első csoportkörében egyszer legyőzte az Alba Fehérvárt, egyszer pedig kikapott tőle.

 

Az európai szövetség honlapján összesítette a nyolcaddöntős mezőny erőviszonyait, s ebben a vasiak az utolsó előtti, 15. helyet foglalták el, míg francia ellenfelük harmadik lett a rangsorban.

""

 Az előjelek tehát nem sok jót ígértek Gasper Potocnik vezetőedző csapatának, a Chalon ennek megfelelően már az első negyedben magához ragadta a kezdeményezést, és több mint tízpontos előnyt szerzett (15-26). A második negyedben sokkal jobban játszott a Körmend, ennek köszönhetően szorossá tette a mérkőzést (37-39).

 

Az olimpiai és vb-másodikkal kezd a magyar csapat " KOSÁRLABDA › Női válogatott

A második félidő első játékrésze kiegyenlített küzdelmet hozott, a negyedik negyed elejéig egyik csapat sem tudott jelentős különbséggel meglépni a másiktól. A vendég együttes ekkor rákapcsolt, a körmendiek viszont képtelenek voltak a gyűrűbe találni, így hamarosan több mint húsz pontos lett a különbség (60-81). A Chalon a folytatásban sem engedett ki, és nagy különbséggel győzött, gyakorlatilag eldöntve ezzel a továbbjutást.

A visszavágóra két hét múlva kerül sor Chalon-sur-Saone-ban.

Egis Körmend-Chalon (francia) 78-99 (15-26, 22-13, 23-27, 18-33)