Rob Wilson közgazdász szerint akár 40 pontot is levonhatnak a Manchester City-től.
Mint ismert, a Premier League címvédőjét korábban 115 esetben elkövetett pénzügyi szabályszegéssel vádolták meg. Dr. Rob Wilson, a Sheffield Hallam Egyetem közgazdaságtan professzora kifejtette álláspontját a Manchester City-t érintő lehetséges következményekről.
„Nem hiszem, hogy kizárással sújtanák a csapatot Valószínűbb, hogy komoly pontlevonással kell szembenézniük. Kezdetben azt gondoltam, hogy ez akár 50 pont is lehet, amikor a Premier League élén álltak. Most azonban úgy vélem, hogy ez valahol 20 és 40 pont között lesz. Valószínűleg nyári átigazolási tilalomra is számíthatnak, ami talán magyarázza jelenlegi aktivitásukat a januári átigazolási időszakban.” – mondta Rob Wilson a Sligónak adott interjújábban.
A szakértő hangsúlyozta, ez lehet a történelem legnagyobb pontlevonása.
A Manchester City 23 fordulót követően 41 ponttal a negyedik helyen áll a Premier League-ben.