Amint arról beszámoltunk, Luis Suárez távozhat az FC Barcelona labdarúgócsapatától. Azonban az uruguayi csatár meglehetősen dühös és szomorú amiatt, ahogyan ezt közölték vele.

Luis Suárez egyike azon játékosoknak, akinek a nyakába varrták a Bayern München elleni megalázó 8-2-es vereséget.

A katalán RAC1 értesülései szerint Ronald Koeman már jelezte is az uruguayi felé, hogy nem szerepel a terveiben.

""
(Kép: Adria Puig/Anadolu Agency via Getty Images)

Suáreznek hiába van még egyig élő szerződése a katalán klubbal, a vezetőség úgy döntött, hogy a lehető leghamarabb megszabadulna tőle. Sajtóhírek szerint a játékos ügyvédei megpróbálják elérni a katalán vezetőségnél, hogy ügyfelük már idén ingyen távozhasson.

Az 33 éves támadó a 2019-2020-as idényben 21 gólt termelt 36 mérkőzés alatt, ennek ellenére állítólag a legtöbb szurkoló számára nem okozna csalódást, ha Suárez távozna a csapattól.

A klub szurkolói tisztában vannak azzal, hogy újjá kell építeni a csapatot, ugyanis a keret meglehetősen kiöregedő félben van. Koemannak az elkövetkezendő napokban több nehéz döntést is meg kell hoznia, ugyanis az uruguayi csatáron kívül lehetnek a vérfrissítésnek más áldozatai is. A The Guardian információi szerint három másik játékost is felhívott az újdonsült tréner. A lap szerint Ivan Rakitic, Arturo Vidal és Samuel Umtiti is hasonló telefonhívást kapott, Koeman pedig tájékoztatta őket, hogy új klubot kell keresniük, mivel nincs rájuk szükség a jövőben.

""
(Kép: Manu Fernandez/Pool via Getty Images)

A katalán Sport információi szerint a holland tréner hétfőn felhívta Suárezt, hogy tájékoztassa a döntéséről.

A lap arról számol be, hogy a telefonhívás kevesebb, mint egy percig tartott, Suáreznek pedig mivel nem volt más választása, így elfogadta a döntést. Suárez állítólag nem kért magyarázatot, igy a beszélgetés meglehetősen gyorsan véget ért.

Érthető módon a spanyol újságok arról cikkeznek, hogy Suárez cseppet sem boldog. A COPE szerint a támadót aggasztja Koeman hívása. Állítólag Suárez úgy véli, hogy egy olyan játékos, aki az elmúlt hat évben ennyit tett a klubért amennyit ő, nem ilyen bánásmódot érdemelt volna.

null

Suárez is agitated after Koeman’s call. He thinks that this is not the right way to treat a player who has given everything for the club. He believes he deserves a better farewell. [cope]

 

null

Luis Suárez is very upset after having spoken to Ronald Koeman through a telephone call earlier today. The manager’s call lasted less than a minute and the Uruguayan believes he deserves a different farewell. [cope] pic.twitter.com/4Rw69odMF8

A katalán Sport hozzáteszi, hogy a dél-amerikai játékos méltánytalannak érzi, amiért az ő nyakába varrták a Bayern elleni kudarcos vereséget.

Ennél valóban sokkal nagyobb megbecsülést érdemelt volna Suárez, már csak amiatt is, hogy ő a Barca történetének harmadik legeredményesebb játékosa. Suárez 2014-ben érkezett a Barcához, azóta 283 mérkőzésen 198 gólt szerzett és 109 gólpasszt adott.

""
(Kép: givemesport.com)

Tehát összességében nem nehéz belátni, hogy miért dühös az Ajax és a Liverpool korábbi támadó.

Forrás: sportbible

Borítókép: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

Sport365.hu – Suárez: "Hat éve vagyok a Barcában, ez elég idő ahhoz, hogy…"

Az El País spanyol lapnak nyilatkozva a 33 éves játékos azt mondta, hallott ő is a Bajnokok ligájában a Bayern Münchentől elszenvedett 8-2-es negyeddöntős vereség után arról, hogy a csapatnál lehetnek változások, de hivatalosan nincs tudomása arról, hogy ez őt is érintené. "Nekem a klubnál senki sem mondta, hogy nem számolnak velem a következő szezonban.