Egyéb sportok

Storcz nem érti, miért háborognak a Honvédnál

Ahogy a főtámogató Telekom és az egyesület keddi sajtótájékoztatóján Horváth Gábor szakosztály-igazgató elmondta: Storcz Botond szövetségi kapitány ma (kedd) reggel 8 órakor, mindenféle egyeztetés nélkül közölte Csipes Ferenccel, a versenyző edzőjével, hogy Kozák csak a pénteken kezdődő belgrádi Eb-n szállhat harcba ebben a számban, a kvalifikációs vb-n az általa legyőzött Paksy Tímea képviseli majd a magyar színeket.
 
– Én már a válogató előtt és alatt is beszéltem erről Csipes Ferenccel, és világossá tettem, hogy a felkészülési programnak megfelelően a maximális kvótaszám megszerzését tartom a legfontosabbnak a szegedi vb-n – mondta az MTI érdeklődésére Storcz. – A másik két szakágban is alakultak ki hasonló helyzetek, ott mindenki elfogadta ezt. Egyébként ehhez kapcsolódva szeretném megjegyezni, hogy a női kajakosoknál a Kovács Katalin, Csipes Tamara duó úgy indulhat el 500 méter párosban, hogy egyetlen válogatót sem nyert."
 
MTI