Olimpia 2016

Storcz: minden várakozást felülmúló szereplés a londoni

""

"Nagyon boldog vagyok. Gyakorlatilag minden előzetes várakozást felülmúlt a szereplés, s még nincs vége" – nyilatkozott a kapitány az MTI-nek.

Storcz Botond a csütörtöki eredményeket értékelve elmondta, hogy a másodikként végzett férfi négyestől titkon dobogót remélt:

"Mindent megtettek, nagyon jó verseny volt, gratulálok nekik a fehéraranyhoz."

A 500-on győztes Kozák Danuta teljesítményét "brutálisnak" nevezte:

"Az ukrán vezetett, aztán Danuta 300 métertől állva hagyta a mezőnyt, amely utána bejött egy vonalban."

A második Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa páros teljesítményéről úgy vélekedett, a németek most jobbak voltak:

"Ez a német páros a négyes motorja. Szép ez az ezüst! Ez a verseny, ez az olimpia."

Csipes Ferenc, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Szabó Gabriella edzője, aki az aranyérmes női négyest is felkészítette, előre aláírta volna az első két nap eredményeit:

"A középfutam után láttam, hogy Danuta rendben van, s a szám nyerhető, főleg úgy, hogy legfőbb riválisa, a német Katrin Wagner-Augustin kiesett. A négyesnél nagyon izgultam, de remekül mentek. Úgy éreztem, a páros is nyerni fog, de a rajtjuk nem volt meg, utána egy sebességgel mentek a németekkel, akik viszont tartották a rajtelőnyt. Nincs ok panaszra, de maximalista vagyok, majd Rióban megcsináljuk a három vagy négy aranyat."