Egyéb sportok

Spar Budapest Maraton: részvételi rekord várható

A jelenlegi csúcsot a tavalyi esemény tartja 19 200 résztvevővel, s – a szervezők pénteki tájékoztatása szerint – a nevezések alapján minden esély megvan arra, hogy ez idén megdőljön. Kocsis Árpád versenyigazgató azt már korábban jelezte, hogy a klasszikus, 42,195 km-es távon reményei szerint 4000 célba érőt számlálnak majd, ami szintén rekordot jelentene.

""

A fesztivál legidősebb résztvevője a 82 éves Kovács Károly lesz, aki 7 km-en indul, míg a legidősebb maratonista a 78 esztendős Kiss György.

Az eseményen négyfős váltók indulhatnak a maraton stafétán, egyéniben pedig a klasszikus táv, illetve a 7 km mellett 2,7 km-en lehet futni, 2,7 km-en pedig gyalogolni. A családok számára 600 méteres futást rendeznek.

A futók között több híresség is lesz, így például az egyaránt Kossuth-díjas Udvaros Dorottya színész és Lovasi András zenész, illetve olimpiai és világbajnok sportolók, többek között Kovács István, Vajda Attila, Benedek Tibor és Székely Bulcsú.

A maratoni verseny 9.30 órakor indul a Hősök teréről.