Nemzetközi labdarúgás

Spanyol szövetségi kapitánya lesz a magyar válogatottnak

""

A telki edzőközpontban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Vági Márton, az MLSZ főtitkára elmondta, hogy az elnökség júliusban fogadta el a szakág stratégiai fejlesztési tervét, s ennek jegyében érkezett az 57 éves szakember.

"Az elmúlt három évben a futsal háttérbe szorult, most ezen próbálunk változtatni. A futsal ennek ellenére kiválóan teljesített, a férfi csapat 25. a világranglistán, rendre eljutott a selejtezők utolsó köréig, és ott sem vallott szégyent" – mondta Vági, aki hozzátette, a javuló körülmények hatására még jobb eredményeket várnak az új stábtól.

A sportvezető az MTI kérdésére elmondta, az augusztus 20-án életbe lépett szerződés 2015 végéig szól, ezalatt lesz egy teljes Európa-bajnoki és világbajnoki selejtezősorozat, s ha bármelyikre nagy tornára kijut a férfi válogatott, akkor automatikusan meghosszabbítják az új szakvezető kontraktusát.

"Nemcsak szövetségi kapitánynak jöttem Magyarországra, hanem az egész futsalt fejleszteni" – jelentette ki a legutóbb a Dunakeszinél, előtte pedig román szövetségi kapitányként dolgozott szakember, aki irányította a világválogatottat is.

Rivera azt is elmondta, a magyar futsal az eddigieknél jobb eredményeket érhet el, s ezt arra alapozza, hogy ismeri a játékosokat, tudja róluk, hogy magas szinten futballoznak.

Lódi Tamás, a nemzeti csapat világválogatott erőssége azt mondta az MTI érdeklődésére, hogy nem dolgozott még a szövetségi kapitánnyal, de sok jót hallott róla, és kifejezetten örül, hogy spanyol szakembert választott a szövetség a posztra.

A győri játékos szót ejtett a szeptemberben esedékes, Ukrajna elleni Európa-bajnoki pótselejtezőről is: szerinte reálisan a rivális az esélyesebb, 65-35 százalékos arányban, mert futsalkultúrája magasabban jegyzett.

Hozzátette, jelenleg nem elsősorban ennek a párharcnak a sikeres megvívása a cél, sokkal inkább hosszú távon kell eredményeket várni az új kapitánytól, mert új mentalitást hoz a csapathoz, s idő kell ahhoz, amíg ezt átveszik a játékosok.

"Ez nem azt jelenti, hogy nem teszünk meg mindent az Eb-részvételért. Hinni kell magunkban és akkor sikerülhet legyőzni az ukránokat" – mondta Lódi.

Az ukránok elleni első meccset szeptember 17-én Harkivban rendezik, míg a visszavágó egy héttel később Gyöngyösön lesz.

A párharc győztese kijut a 2014. január 28. és február 8. között Belgiumban sorra kerülő, 12 csapatos kontinensviadalra.