Nemzetközi labdarúgás

Spanyol sajtóhírek szerint eldőlt, ki nyeri az idei Aranylabdát

Kép forrása: Getty Images

A futballvilág jelentős része izgatottan várja, ki nyeri hétfő este az idei Aranylabdát. Sajtóhírek szerint a díj sorsa már eldőlt.

A madridi újságíró, Edu Aguirre – aki köztudottan a Real Madrid szurkolója – úgy nyilatkozott:

Szerintem Lamine Yamal nyerte az Aranylabdát.”

A spanyol csodagyerek 20 családtagjával együtt érkezik majd a gálára. Sokak szerint ez annak a jele, hogy valóban ő viheti haza a világ legnagyobb egyéni elismerését. Tizennyolc éves kora ellenére Yamal már 109 tétmérkőzésen szerepelt a Barcelona színeiben, 27 gólt szerzett ezeken a találkozókon.

A fiatal tehetség mindemellett a spanyol válogatottban is szárnyal: 23 mérkőzésen 6 gól fűződik a nevéhez. Nem meglepő tehát, hogy a fő esélyesek között tartják számon.

 

Ugyanakkor a szakértők hónapok óta inkább Ousmane Dembélét tartották favoritnak: a PSG támadója Bajnokok Ligáját, valamint minden hazai trófeát megnyert a francia fővárosban.

A kérdés tehát izgalmas: vajon a Barcelona ifjú zsenije, vagy a PSG klasszisa lesz az Aranylabda 2025-ös győztese? A válaszra már nem kell sokat várni – ma este kiderül.

Messi elárulta, szerinte kinek kellene nyernie az Aranylabdát