Kép forrása: Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images

Az európai szövetség (UEFA) pénteken tartotta a harmadik számú kupasorozat sorsolását, amelyben az alapszakasz 9-24. helyezettjei voltak érdekeltek.

Csütörtökön véget értek az UEFA Európa Konferencia-liga alapszakaszának küzdelmei. A play off-kör sorsolását már rögtön másnap megtartották a svájci Nyonban, ahol kiderült milyen párosításokat rendeznek.

Ciprusi rangadó vár Lang Ádám csapatára, az Omonia együttesére, amely a némi meglepetésre továbbjutó Páfosszal találkozik.

A Vancsa Zalánt is soraiban tudó belga Gent a nyolcaddöntős helyekről épphogy lemaradó Betisszel csap össze. A továbbjutást drámai körülmények között kiharcoló szerb Topolya (Sós Bence) a lengyel Jagelloniával nézhet farkasszemet. Németh Hunor és a Köbenhavn pedig stílszerűen a német Heidenheimet kapta.

Az egyenes ágon nyolcaddöntőbe jutó, alapszakasz negyedik Rapid Wien – és Bolla Bendegúz – a Borac Banja Luka és a szlovén Olimpija, vagy a Kleinheisler Lászlót nélkülöző görög Panathinaikos Víkingur elleni párharcának továbbjutójával fog játszani a legjobb 16 között – adta hírül az m4sport.hu.

A párharcok első mérkőzését február 13-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Konferencia-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért:

Gent (belga)-Real Betis (spanyol)

Topolya SC (szerb)-Jagiellonia Bialystok (lengyel)

Celje (szlovén)-APOEL (ciprusi)

Víkingur Reykjavík (izlandi)-Panathinaikosz (görög)

Borac Banja Luka (bosnyák)-Olimpija Ljubljana (szlovén)

Omonia (ciprusi)-Páfosz (ciprusi)

Molde (norvég)-Shamrock Rovers (ír)

FC Köbenhavn (dán)-Heidenheim (német)

A nyolcaddöntős csapatok:

Chelsea (angol), Vitória (portugál), Fiorentina (olasz), Rapid Wien (osztrák), Djurgarden (svéd), Lugano (svájci), Legia Warszawa (lengyel), Cercle Brugge (belga)