Magyar foci

Sorsdöntő csata vár a Csepelre Szolnokon

A Szolnok II csapatában vélhetően NB I-es visszajátszók is szóhoz jutnak, így még nehezebb csata vár Nagy Zoltán edző fiaira. Igaz, a Szolnok a múlt héten úgy verte meg az Újbudát, hogy közben az NB I-es csapat a Videotonnal ikszelt otthon, így a XI. kerületi meccsen a fiatalok  hozták a három pontot.
Ebből is látszik, hogy a Csepelnek alaposan fel kell kötnie az alsóneműt, ha sikerrel szeretne hazatérni Szolnokról. Amennyiben ez nem így lesz és a listavezető Tököl a papírformának megfelelően túljut a gyengélkedő Szolnoki Spartacuson, akkor hét pont lesz a különbség a két csapat között, ami gyakorlatilag azt jelentené, hogy a Csepel végleg lemondhatna a bajnoki álmairól, és még  a dobogó is veszélybe kerülhet.
Nagy Zoltán, a csepeliek vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának elmondta: – A vasárnapi meccs vízválasztó lehet a bajnoki címért folyó küzdelemben. Ha most sem sikerül győznünk, akkor tetemessé válhat a tököli előny, amely a hétvégén az utolsó két meccsén egy tucatnyi gólt kapó Szolnoki Spartacusszal meccsel.

Nagy Zoltán a tavaszi idény sikertelenségét annak tudja be, hogy a játékosok nagy része egyénileg is formán kívül van, ugyanakkor a csapat egésze is rossz passzban van.
Súlyosbítja  a helyzetet, hogy a Szegeden kiállított Németh Józsefet 2, míg a szintén piros lapot kapó Potemkint 3 mérkőzésre tiltotta el a szövetség. A csatársorban Szolnokon várhatóan a Horváth-Mojzer párosra hárul majd a gólszerés feladata, de már lehetőséghez juthat a kézsérüléséből felépült Kemény Tamás is.

Keménnyel a csütörtöki edzés előtt készített rövid interjút a csepelfc.hu.
Meggyógyult már a törött kezed?
– Igen, teljesen rendbe jött.
Játszhatsz is akár?
– Igen, és remélem, hogy a hétvégén már lehetőséget kapok.
Hogy érzed? Milyen formában vagy? Nem okozott nagy kiesést a sérülés?
– Nem, hiszen végig tudtam edzeni, ha eleinte csak egyénileg is, de két hete már a csapattal együtt edzek.
Gondolom, azért még jobban vigyázol a kezedre az ütküzéseknél, eséseknél.
– Nem, már egyáltalán nem zavar a játékban, tényleg teljesen rendben van.
Hogyan élted meg kívülről a csapat eddigi tavaszi meccseit?
– Úgy látom, hogy a télen újonnan a csapathoz került játékosok még nem épültek be teljesen, nem állt teljesen össze a csapat, de jó úton haladunk, és remélem, hogy sikerül megnyernünk a bajnokságot, és ehhez én is hozzá tudok majd járulni a góljaimmal.
Mit gondolsz, Szolnokon már számít rád a mester?
– Ha nem is kezdőként, de a kispadon már biztos ott leszek, és talán csereként már bizonyíthatok.
 

Forrás és fotó: Grád Károly, csepelfc.hu