Sorozatos sérülései miatt vonult vissza Babos Ádám

Felhagy az aktív versenysporttal Babos Ádám válogatott tornász.

Az FTC-Telekom 27 éves sportolója a sorozatos sérülésekkel és a rehabilitáció okozta nehézségekkel indokolta döntését – a sportági szövetség szerdai tájékoztatása szerint.

A több Európa-bajnokságot és Világkupát megjárt klasszissal többek között döntése hátteréről, a sikereiről, a jövőjéről és a karrierjét meghatározó helyszínekről, személyekről adott interjút a Ferencvárosnak.

– Ha valakit, akkor téged biztosan úgy képzeltünk el, hogy még nagypapaként is szaltó a talajon, egy tökéletes „Babos” a korláton vagy művészi mozdulatsor a lovon. Ádi, miért?

– Az az igazság, hogy a folyamatos sérüléseket követően már egy olyanfajta bizonytalanság alakult ki bennem, amely azt erősítette meg bennem, hogy nem megy tovább. Nem tudom már azt a fajt motivációt, lendületet teljesíteni, ami régen bennem volt. Ez volt a visszavonulásom fő oka. Bosszantott is, hogy nem tudtam azt a teljesítményt kihozni magamból, amire valójában képes voltam a sérülések előtt. Volt még egy másik indok is. A nyáron megszereztem a második diplomámat és úgy éreztem, hogy itt az ideje, hogy kiszálljak erről a hosszú útról.

– Az említett fizikális problémák mellett mennyire volt ez mentálisan is megterhelő?

– A műtétek után egyfajta félelem is volt bennem a szereken. Nem tudtam megcsinálni azokat a mozgásokat, amelyeket korábban és a félelem is közrejátszott a döntésemben. Ráadásul ha nem vagyok úgy ott fejben, akkor már nem úgy végzem el a gyakorlatot, sőt, akár további sérüléseket is szenvedhetek, ez pedig nagyon ijesztő volt.

– Magyarországon gyakorlatilag mindent elértél, fontos tagja voltál a válogatottnak. Bármilyen sportágban mindez egy nagyszerű pályafutás. Maradt benned hiányérzet?

– A magyar bajnoki címeket már nem is számoltam, szerencsére jó sok volt azokból. Amire nagyon büszke vagyok, hogy a Mesterfokú Bajnokságon az egyéni összetett egymás után kétszer, 2015-ben és 2016-ban is megnyertem. Abban az időszakban azt éreztem, hogy a csúcson vagyok. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy volt-e még több a karrieremben. Azt gondolom, hogy a képességeimhez mérten elértem minden célomat, maximálisan kihoztam a legtöbbet a pályafutásomból. Persze, lehetett volna még egy olimpia szereplés, de az sem 2012-ben, sem 2016-ban nem valósult meg, Tokióra pedig a két sérülésem után nagyon minimális esélyem lett volna.

– Hogyan tovább? Maradsz a sportág, egyáltalán a sporton belül vagy teljes más területen helyezkedsz el?

– Közgazdászként diplomáztam és egyelőre ezen a területen dolgozom tovább. Egy biztosító cégnél vagyok biztosítómenedzser. Ugyanakkor a jövőben mindenképpen szeretnék visszatérni a tornához, azt még pontosan nem tudom, hogy milyen formában, akár edzőként is.

– Bár ez egy visszavonulást követő búcsúinterjú, egy kicsit formabontó lennék. Mondanék néhány a karrieredet érintő kulcsszót, téged pedig arra kérlek, hogy néhány mondatban mesélj róla. Kezdjük a „Babossal”.

– Az egy nagyon nagy elismerés volt nekem és a magyar torna számára is, hogy egy rólam elnevezett új elem bekerült a nemzetközi tornakódba. Fantasztikus érzés volt és nagyon büszke vagyok, hogy beírhattam a nevemet a torna nagykönyvébe.

– Láng Géza és Janik Pál Gábor.

– Nekik köszönhetem, hogy eljutottam arra a szintre, ahol befejeztem a karrieremet. A nevelőedzőmnek, Láng Gézának nagyon sokat köszönhetek, hogy megtanította nekem az alapokat, a fegyelmezettséget, hogy valamiért kitartóan küzdjünk. Biztos vagyok benne, hogy mindezeket a jövőben kamatoztatni fogom más munkakörben is. Janik Pál Gábor gyakorlatilag végig vezetett az utamon. Partnerként segített a felnőtt pályafutásom során mind a Fradiban, mind a magyar válogatottban.

– Ferencvárosi Torna Club.

– Az otthonom. Itt kezdtem kisgyerekként a tornát. Nagyon örülök, hogy anno ezt a klubot választottam. Egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy valaha innen másik egyesületbe igazoljak. Mindig is tudtam, ha egyszer abbahagyom a tornát, akkor a Fradiból vonulok vissza.

– Párizs.

– Ott bizonyítottam be, hogy az első térdsérülésem után megérte visszatérni. Talán pályafutásom egyik legértékesebb helyezését értem el azzal a negyedik hellyel a korláton, ráadásul egy olyan Világkupán, amelyen rendkívül erős mezőny volt. Csodálatos élmény volt.

– Az utolsó pedig egy Instagram-posztod még 2018-ból: „Amikor úgy érzed feladnád, gondolj arra, miért kezdted el”

– Emlékszem rá. Az első sérülésem után tettem ki egy képet ezzel az idézettel. Még mindig erős és bölcs idézet, nem véletlenül tetszett már akkor is. Nyilván vannak nagyon nehéz időszakok az ember életében, a pályafutása során, amikor elveszíti a motivációját és akkor kell visszagondolni a szép eredményeire, a céljaira, amelyeket el szeretne érni. Ezek pedig segítik, hogy kimásszon a gödör mélyéről.

– Jól hallom, hogy egy kicsit elérzékenyültél?

– Igen… Nagyon nehéz, mert ez egy hosszú út volt és most vége lett. Nekem is fel kell még dolgoznom és nem egyszerű. Ha visszagondolok az egész pályafutásomra, akkor nagyon büszke vagyok, hogy profi sportoló voltam és mindezt a Ferencvárosi Torna Clubnál élhettem meg.

Forrás: Ferencvárosi Torna Club/Molnár Péter

Fotók: Ferencvárosi Torna Club