Vízilabda

Sorozatban hetedszer Magyar Kupa-győztes az FTC

Kép forrása: MTI/Vasvári Tamás

A Ferencváros sorozatban hetedszer hódította el a férfi vízilabda Magyar Kupát, miután a vasárnapi fináléban 15-11-re legyőzte a BVSC-t.

A Császár-Komjádi Sportuszodában rendezett négyes döntő zárásán az első negyedben mindkét együttes jól védekezett, közel hat perc után Manhercz Krisztián révén született meg a találkozó első gólja.

A Fradi az első szünetig gyorsan szerzett még kettőt, a BVSC Ekler Zsombor találatával a 11. percben iratkozott fel az eredményjelzőre, majd a nagyszünetig ki is egyenlítettek a zuglóiak.

A második félidő elején a vezetést is átvette a 2003 óta első döntőjét játszó BVSC, s a Ferencvárosnak minden tudására szüksége volt, hogy döntetlenről várja az utolsó játékrészt.

Ebben is hatalmasat küzdött egymással a két budapesti együttes, „a kihívó” szinte végig egyenrangú ellenfele volt a címvédőnek, de az FTC a hajrában klasszisai – többek között a világbajnok kapus Vogel Soma – találataival eldöntötte a mérkőzést és 24. alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát.

A Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is címvédő FTC-Telekom sporttörténelmet írt, ugyanis sorozatban hétszer még egyetlen együttesnek sem sikerült elhódítania a trófeát.

BENU férfi Magyar Kupa, négyes döntő (Komjádi Béla Sportuszoda), döntő:

FTC-Telekom Waterpolo – BVSC-Manna ABC 15-11 (3-0, 2-5, 3-3, 7-3)

gólszerzők: Manhercz 4, Mandic 2, Di Somma, Vámos, Nagy Ád., Nagy Ák., Argiropulosz, Vigvári, Vogel, Fekete, Jansik 1-1, illetve Ekler Zs. 5, Csapó, Konarik 2-2, Csacsovszky, Kovács P., 1-1

a 3. helyért:

Szolnoki Dózsa Praktiker – EPS-Honvéd 12-7 (3-2, 3-2, 4-1, 2-2)