Kosárlabda

Soproni címvédés a Magyar Kupában

SEAT UNI Győr – Uniqa-Euroleasing Sopron 56 – 68
(10 – 12), (17 – 15), (13 – 22), (16 – 19) 

A Sopron címvédésre, a Győr pedig meglepetésre készült a női kosarasoknál a Magyar Kupa döntőjében. Rettenetesen megilletődötten kezdtek a csapatok, három perc elteltével 0-0 állt az eredményjelzőn. Nagy-Bujdosó szerezte az első kosarat a Győrnek, de a Sopron gyorsan átvette a vezetést, és a kezdeményezést is. Elhúzott a címvédő, a hazaiak pedig nem találták a saját játékukat, csak a negyed végén. Akkor viszont feljöttek két pontra, így soproni vezetéssel zárult az első negyed, 10-12.

""

A második negyedben is a Győr játszott idegesebben, a Sopron pedig nagyon belelendült, egyre jobban elhúztak vetélytársaiktól, már 12 ponttal is vezettek. A Győr azonban védekezést váltott, átálltak zónára, és ez a vendégeknek nem nagyon tetszett, hosszú ideig nem találtak a kosárba. Folyamatosan jött fel a Győr, és Simon triplája a negye végén azt jelentette, hogy sikerült az egyenlítés a hazai csapatnak, 27-27.

A harnadik negyedben a Sopron gyakorlatilag állva hagyta a vendéglátókat, akik rengeteget hibáztak a támadásokban, és ezúttal a zónázás sem jött össze valami fényesen. Fegyverneky vezérletével elhúzott a címvédő, a győriek nem tudták kivédekezni a soproni támadásokat, hiába váltottak többször alakzatot. Gyakorlatilag Simon Zsófia egyedül tartotta meccsben a győrieket, kilenc pontos soproni előnnyel zárult a harmadik negyed.

A negyedik negyedben gyorsan összeszedte az öt csapatszemélyit a Győr, és változatlanul sokat hibáztak, innentől kezdve a Sopron okosan, rutinosan, főként a büntetőkre játszva magabiztosan nyert meg a mérkőzést, és védte meg címét a Magyar Kupában.

Székely Norbert:

Kavarognak bennem az érzelmek, Farkas Balázsra, a csapat megteremtőjére emlékezünk ebben az évben, neki ajánljuk ezt a győzelmet. Fantasztikus hangulatú meccsen egy nagyon jó Győrt győztünk le. Összeszedetten játszottunk,koncentráltunk, de ez csak egy meccs volt, jön a rájátszás. Nyerni mindig jó, ezt soha nem unjuk, büszke vagyok a csapatomra, és arra a stábra is, akik ezt a gárdát körbeveszik, hiszek abban, hogy van miért folytatni a munkát.

Részletes közvetítésünkért ide kattints!

                                                                                                                             Fotó: gyorplusz.hu